Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Forgó András: Az egyházi rend a szatmári megegyezés utáni országos politikában
Az EGYHÁZI REND A SZATMÁRI MEGEGYEZÉS UTÁNI ORSZÁGOS POLITIKÁBAN apát is, a kánonjog felől közelítette meg a kérést. Eszerint pedig a rendes joghatósággal bíró ún. nagyobb prelátusok, vagyis az érsekek és püspökök mellett léteznek ún. kisebb prelátusok is, akik ugyan nem felszentelt püspökök, de a megyéspüspöki joghatóságtól függetlenül kormányozzák apátságukat vagy prépostságukat, valamint főpapi jelvényeket viselnek.222 Több külföldi apát és prépost, így a heinrichaui és a velehrádi ciszterci apát is hazájában hasonló kiváltságokban részesült, ráadásul ehhez Heinrichau esetében világi cím is társult: az apát egyben Münsterberg főkapitánya is volt. Velehrad apátja 1379-ben nyerte el a főpapi jelvények viselésének jogát, 1477-től pedig az olmützi püspök utáni első hely illette meg a főpapok között. Kánonjogi értelemben tehát mindketten a kisebb prelátusok közé tartoztak. A magyar rendi hagyomány azonban prelátusnak egyértelműen csak az érsekeket és püspököket tekintette,223 és az országgyűlésre meghívott rendek között is a „praelati" név alatt csak a püspököket tüntették fel. A magyar rendek a külföldi szerzetesi elöljárókat a többi infulát viselő, tehát apáti áldást elnyert társukkal együtt az alsótáblára utasították, mert az 1608. évi rendelkezés is itt jelölt ki számukra helyet az országgyűlésben.224 így nem csoda, hogy az 1712. évi egyházi gyűlés sem támogatta a heinrichaui apátnak azt a törekvését, hogy a felsőtáblán nyerjen üléshelyet. Ezzel összefüggésben pedig Erdődy Gábor már korábban is nehezményezte, hogy a ciszterciek a birtokok jövedelmét kiviszik az országból. Ezt a vádat a későbbi országgyűléseken majd több megye is megfogalmazza.225 Hermann Engelbert naplója is többször megjegyzi azt az előző fejezetben már említett tényt, hogy a monasztikus hagyományokat követő szerzetesrendeket, főleg a külföldieket, a magyarországi klérus sem nézte jó szemmel, ezért körükben sem számíthattak támogatásra. Ezt saját feljegyzéseinek tanúsága szerint hamar belátta, így a heinrichaui követtel ellentétben nem is kért apátja számára felsőtáblai megjelenési jogot. így az egyházi tanácskozáson is részt vehetett. A tanácskozáson még Kratochvil Károly, a klosterbrucki premontrei apát kérését is tárgyalták, aki szintén fel akart kerülni a felsőtáblára. Legfontosabb érvei között szerepelt, hogy ő a magyarországi premontrei apátságok vizitátora (ezzel nyilvánvalóan a pannonhalmi apáthoz és a pálos rendfőnökhöz kívánta hasonlítani magát), valamint hogy reguláris kanonokrendi elöljáró (utalva ezzel a zágrábi nagyprépostra). 222 Vő. Bánk (1958), 94-95. A hatályos kánonjog már nem használja a „kisebb prelátus" terminust. 223 Ez tükröződik az 1608. évi к. u. I. törvénycikk szövegében is, mely az országgyűlésre meghívandó főpapok (prelátusok) körébe csak a megyéspüspököket sorolta. CIH 1608-1657, 24. 224 „Utoljára, ha süveges és kiváltságos prépostok és apátok volnának, akiknek az országban prépostsági és apátsági birtokjogaik lennének és azokat birtokolnák, ezek is, az ország karai és rendei elnevezése alatt bennfoglaltatván: szavazatukkal a bécsi béke végzésekhez képest, az országlakók közt éljenek. CIH 1608-1657, 25. 225 Alpár (1942), 26. 55
