Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András
Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XXV> Végül kérdés tárgyává vált, vajon a más erdejében favágáson rajtakapott nemes személyt el lehet-e fogni és le szabad-e tartóztatni. A fenti kérdésekhez hasonlóan mindkét részről hevesen hadakoztak. Ebben az ügyben én a nemesek pártjára álltam, és kijelentettem, hogy ez az eset nekem inkább elméletinek, mintsem gyakorlatinak tűnik, mármint hogy egy nemes ember személyesen baltával járja az erdőt, és fát vág ki (hacsaknem éppen úgy vélekedünk, hogy nemeshez illő tevékenység ez Magyarországon), mindazonáltal megeshet ilyen is, mégsem lenne illő dolog, hogy favágásért személyében elfogható legyen olyasvalaki, aki emberölésért vagy házasságtörésért, és nem olyan súlyos bűnért pénzbüntetést szokott fizetni, [p. 130.] <xxv> 11-én a gyűlés délelőtt kilenc órától este öt óráig ülésezett, s ezen főként az országban felállítandó új dikasztériumi rendszer körül folyt vita, mely rendeltetése szerint az igazságszolgáltatás gyorsítását szolgálná. És csakugyan úgy tűnik, szerfelett szükséges megtalálni annak módját, miként lehetne a bírósági ügyeknek és az igazságszolgáltatásnak jelenlegi folyamatait meggyorsítani, főként a rövid eljárást igénylő ügyekben, melyek nem tűrnek halasztást. Miközben egyedül az úgynevezett nyolcados bíróságok120 állnak, ezek pedig öreges léptekkel, lassabban haladnak előre, így Morvaországban is többször megesett a tartományi igazságszolgáltatással, hogy száz felperesből egy sem akadt, aki saját ügyének végét és jogerős ítéletét megélte volna. Milyen rendezetlenség, jogsértések, erőszakos cselekmények, viszályok és más végtelen számú bajok születnek ebben a királyságban ezen eljárás miatt, ki-ki könnyedén kitalálhatja és az ország elpusztult állapotából megnézheti. Majd a tekintetes karoknak és rendeknek bemutatásra került az a vázlat vagy javaslat, mely szerint az új dikasztériumokat Magyarország négy városában kell felállítani. Ez a dikasztérium önmagában és az ügyet tekintve nem lehet más, mint egy királyi törvényszék, méghozzá olyan formában és rendben, mint amilyen ma Morvaországban a brünni. [p. 131.] Sok alsótáblán ülő számára tűnt tetszetősnek az a javaslat, és magukra nézve is hasznosnak látszott a törvény a bevezetésre, a támogatásra és a jelenlegi igazságszolgáltatás meggyorsítására. Ám az értelmesebbeknek ez a dolog végig gyanúsnak, és a hazai jogszokást korlátozónak tűnt. Másoknak pedig - főként az ítélőmestereknek, akiké a tulajdonjoggal foglalkozó törvényszék az országban, és igen sok ügyben bíráskodási joguk van - ez az új dikasztérium, mintegy saját méltóságukat csökkentő intézmény, egyenesen idegennek látszott, sőt mi több mint veszedelmes újítás, átkosnak. Ezek után a szavazatok többsége alapján 120 Az egyházi ünnepek nyolcadában összeülő bíróság (judicium octaviale). 163
