Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András
Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XXV> úgy határoztak, hogy az új dikasztériumtól mindenekfelett tartózkodni kell, amint azt az alsótábla karai és rendjei is kérték. Minthogy pedig az említett tervezet tetszett volna a felsőtáblán ülő hatalmasoknak és kiválóknak, közös egyetértéssel elfogadták. Ezért alsótáblánkhoz küldték Erdődy Gábor arbei püspök urat, illetve Czobor gróf urat,121 hogy meggyőzzenek bennünket arról: ez a folyamat a leghasznosabb, és az igazságszolgáltatás előmozdítására a legüdvösebb. Ezalatt szomszédjaimnak, a világiaknak s egyháziaknak egyaránt elmondtam, hogy ez a dikasztérium engem leginkább a morvaországi királyi törvényszékre emlékeztet; erre megkértek, hogy ezt világosabban fejtsem ki nekik. [p. 132.] Néhányuknak tehát eleget akarván tenni így kezdtem: „íme, azért szidják ily nagyon a magyar urak ezt a dikasztériumot, amely egy elnökből, hat ülnökből és egy ítélőmesterből áll (ezt Morvaországban titkárnak hívják), mivel a dikasztérium megjelenésével nemcsak az ítélőmesteri törvényszék semmisül meg, nemcsak a késedelmet nem tűrő, illetve rövid választ igénylő ügyeknek jut gyors kimenetel, hanem maga a királyi dikasztérium a rövid perek mellett lassanként azokat az ügyeket is a maga ítélőszékéhez keríti, melyek ténylegesen a nyolcados bíróságokra, vagy éppenséggel az országgyűlésre tartoznak, és így az ország más törvényszékeit ettől a munkától mentesíti. Hogy miért utasítja vissza ily módon a királyi kormányszervet? Megmondom: mert az alispánokat újfajta hivatalnokoskodásra kényszeríti, és őket, miként Morvaországban a kerület a kapitányokat, maga alá rendeli, és szép sorjában a királyi táblát, lassanként pedig magát a királyságot is maga alá gyűri, minden mozgolódással szembehelyezkedik, minden keletkező mozgalomról az udvart hivatalosan tájékoztatja, és a király hasznát minden kincstárnál jobban vigyázza, s leginkább mivel az elnököt és az ülnököket a királyi felség joga kinevezni. Ezek hallatára egyesek átkozni, mások éltetni, megint mások pedig mindenre kérni kezdtek, hogy ezt nyilvánosan fejtsem ki. Én bizony nem akartam olajat önteni a tűzre, mivel féltem, így hát mélyen hallgattam, miközben mindenki, aki ezen újítás ellen volt, kiabált, [p. 133.] így hát egy küldöttséget bocsájtottak a felsőtáblára avagy a mágnásokhoz, és ismét kérték ennek a dikasztériumnak az elvetését, mondván, hogy az államot törvényekkel eléggé ellátták, melyeknek megőrzésével illően igazságot lehet szolgáltatni és jól lehet igazgatni, és hozzátették: minden újítás gyanús. Röviddel ezután pedig az ellenkező oldalon egy másik, a felsőtábláról való követség jelent meg, tudniillik a pécsi püspök, valamelyik Nádasdy gróf, pálos rendbéli,122 továbbá Draskovics123 és Károlyi124 grófok (ez utóbbi hírhedt ember, de most amnesz121 Gróf Czobor Márk királyi főajtónálló (1692-1728) 122 Gróf Nádasdy László, pálos szerzetes, Csanádi megyéspüspök (1710-1730). 123 Gróf Draskovich János királyi főkamarás (1705-1731). 124 Gróf Károlyi Sándor volt kuruc főgenerális. 164
