Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Hermann Engelbert atyának, a főtisztelendő Flórián velehradi apát úr teljhatalmú követének feljegyezései és megfigyelései a Pozsonyban tartott magyarországi országgyűlésről, továbbá VI. Károly úr 1812. évi koronázásáról (Szemelvények) Fordította Hajdú Vera, Hende Fanni és Szádoczki Bálint. Magyarázó jegyzetekkel ellátta Forgó András
Jegyzetek és megfigyelések (szemelvények) <XI> A szentmise végeztével az összes országlakos és az ország előkelői egy nagyobb terembe vonultak, ahol nemsokára Őfelsége is személyesen megjelent, és nemzeti vörös öltözékben, egy baldachin alatt álló, három lépcsőfokkal felemelt széken foglalt helyet. Jobbján, az első lépcsőfokon kivont karddal kezében az udvari főmarsall állt. Ekkor az udvari kancellár, gróf Illésházy úr a népnek magyar nyelvű beszédet mondott. Ennek végeztével Őfelsége maga is hosszú, latin nyelvű beszédet intézett az ország lakosaihoz, amelyből királyi fenség és atyai érzés áradt. Hozzá hasonló tisztelettel, lelkesedéssel és stílussal a bíboros-érsek úr háláját kifejezve, magyarul felelt neki.60 Ezután ő szent felsége csókra nyújtotta kezét különböző embereknek, közöttük magam is részesültem ebben a kegyben. Később Őfelsége étkezett: neki a lovagokkal egyetemben az asztalnál mindent magyar asszonyok szolgáltak fel, majd elbocsájtotta őket. Miután pedig Őfelsége Keresztély Ágost bíboros úrnak előadta azon kegyes szándékait, melyeket az országlakosok tudomására kívánt hozni,61 innen, a fellegvárból lementünk, és egyetemlegesen gyűlést tartottunk a felsőtáblánál, ahol már déli tizenkét órát követően nyilvánosságra hozták és felolvasták a kegyes császári-királyi rendeletet. [p. 74.] Ez alkalommal tehát kiviláglott a magyarországi papság ősi szent rendek iránti szándéka és terve: őket az egész papság inkább az elíziumi mezőkön szeretné tudni, mint hogy ősi, magyarországi alapítványaikat újra felkutassák, melyeket bizonyos egyháziak tartanak hatalmukban, és maguk is méltán félnek, hogy a visszakövetelőknek engedni kényszerülnek, mivel eddig is bitorolták a papi székeket és címeket, és az ily módon kikoldult alapítványoktól gyalázattal megfosztják őket. A bíboros úr épp a heinrichaui perjel atyának dörgölte az orra alá, hogy az örökös tartományok apát urai mindig csak kiterjedtebb javakra és birtokokra törekednek, hogy méltóságukat és pompájukat bővíthessék, majd pedig hogy megszerezhessék és megtarthassák az első ülőhelyeket a világi bíróságokon. Ennélfogva az említett bíboros úr, miként minden püspök és az egész papság is ellenezte, amennyire csak lehetett, hogy a fent említett apát urak a főurak közé nyerjenek bebocsátást, és helyet engedjenek nekik is a felsőtáblán. Méltán csodálkozhatna bárki, vajon miért oly ellenséges a papság, de legfőképp a püspöki kar a fent említett apát urainkkal, illetve más ingatlan javakkal rendelkező szerzetes személlyel szemben. Pedig mindenki tudja, hogy már így is meghasonlott az egész emberi nem a földi javak iránti romlott vonzalmától, mert alig visel el hatalmasabbakat, és nem szívesen tűri a magával egyenlőket, maga is könnyen átgondolhatja, hogy a magyarországi püspökök miért vetik meg apátjainkat, akik majdnem püspöki joghatósággal 60 Ez minden bizonnyal tévedés: a szász bíboros nyilván latinul mondta beszédét. 61 Vagyis átadta a prímás-érseknek a királyi propozíciókat. 132
