Padányi Bíró Márton veszprémi püspök végrendelete 1762 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 31. (Veszprém, 2013)
Bevezetés
Bevezetés mára készített 1752. és 1758. évi kimerítő jelentéseit, amelyekből a megfelelő részeknél hosszabb-rövidebb szövegrészeket emelt be a végrendeletbe.14 Ez az eljárása egy kevésbé szokványos főpapi végrendeletet eredményezett. A végrendelet szerkezete azonban annyiban megfelel a korban szokásos végrendeleteknek, hogy bevezetője fohászkodás, amelyet a hagyaték tételes felsorolása követ. Padányi Bíró Márton - igazi főpásztorhoz illően - hosszú, bibliai és teológiai passzusokkal teletűzdelt elmélkedést és fohászt írt végrendelete bevezetőjéül. Más ismert papi végrendeletekkel összevetve figyelemre méltó, hogy Bíró a végrendelet további szövegében voltaképpen leltárt készített a püspöksége idején tett költségeiről, részletesen felsorolva nemcsak a szó szerint értendő hagyaték tételeit, hanem minden kiadását, amit - mint egyházmegyéje jó gazdája - bármilyen címen püspöki jövedelmeiből valaha költött. A végrendelet így 17 évnyi püspöksége teljes jövedelméről készített összegző számadásnak is tekinthető, amelyből nyilvánvalóan kitűnik, hogyan sáfárkodott püspöksége vagyonával. Mindez egyenesen következett elhivatottság-tudatából, céltudatosságából és becsvágyó személyiségéből. A lelki üdvére tekintő fohászt végrendeletében a hátramaradottak, az evilági utókor számára tételesen összeírt - valóban jelentékeny - építő, egyházgyarapító tevékenységének számbavétele követi. Mielőtt azonban nagy vonalakban ismertetnénk a végrendelet tartalmát, ki kell térnünk a magyarországi főpapi végrendelkezési eljárások ismertetésére. 1715 előtt Magyarországon nem volt az országgyűlés által is elfogadott olyan jogszabály, amely a főpapok végrendelkezését szabályozta volna. Az uralkodók és a főpapok rendre eltérő állásponton voltak a főpapi javak sorsát illetően. Az egyes korszakokban az erőviszonyoktól függött, hogy milyen mértékben rendelkezhetett a főpap saját vagyonáról. Általában a királyi akarat érvényesült, és a főpapi végrendelkezés a király engedélyéhez volt kötve, hiszen az uralkodó a legfőbb kegyúrnak tekintette magát. A Mohácsi vészt követően a Magyar Királyság püspöki javait a kamara egyre inkább igénybe kívánta venni a török elleni harc és a végvárrendszer költségeinek fedezésére. Általánossá vált az elhunyt főpapok javainak kamarai lefoglalása és a püspöki székek betöltetlenül hagyása. Ezzel szemben sokáig eredménytelen maradt a főpapságnak a szabad végrendelkezésre vonatkozó követelése. 1625-ben Pázmány Péter esztergomi érsek az uralkodótól kérte a főpapok végrendelkezésének szabályozását, amelyben mind az egyház, mind a kamara véleményét figyelembe veszik, majd egy tervezetet állított össze. Eszerint azon főpap halála esetén, akinek van káptalana, a kanonokok írják össze a hagyaté14 Például a veszprémi székesegyház felszereléséről, a veszprémi külső püspöki kertről, a városiak tizedmegváltárásól, vagy a sümegi palotáról szóló részek esetében. A szövegkiadáshoz készített kommentárban minden esetben jelezzük a jelentésekben fellelhető párhuzamokat. 16
