A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)

Tóth Eszter Zsófia: A Kossuth-díjas sztahanovista vájár unokájának szamizdatterjesztési ügye állambiztonsági források alapján

A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története bányász 1948 és 1953 között a második leggyakrabban említett kitüntetett volt a Szabad Nép hasábjain, öt csak Muszka Imre, Kossuth-díjas esztergályos előzte meg 66 említéssel.6 L. Árpád esetében nemcsak munkaerejéről és a nevéhez kötődő melegcsákány-mozgalomról7 számoltak be a tudósítók, hanem felszóla­lásairól, sőt arról is, mire költötte a kitüntetésekkel járó pénzt. Összehasonlítás­képpen érdemes megnézni, hogy a sztahanovisták milyen juttatásokban részesül­tek és ezek hol helyezkedetek el a korabeli bérrendszerben. 1951-ben a legmagasabb jövedelmek havi 1500-2000 forint között mozog­tak,8 ami még mindig két-háromszorosa volt az átlagkereseteknek, ám a sztaha­novisták többsége - főként ahogy egyre többen lettek - ennél jóval kevesebbet keresett. Közülük csak néhányan kaptak kézhez még mindig hetente több mint 1000 forintot, így például az imént idézett Muszka Imre is.9 10 11 A sztahanovisták jövedelmének csökkenésével egyidejűleg egyre gyakrabban vetették fel a szak- szervezetekben, hogy a „sztahanovisták többsége túl anyagias”.'0 A sztahanovis­ták pénzbeli jutalmazására egyre kevesebb hangsúlyt fektettek. Egyes szakszer­vezeti funkcionáriusok szinte teljesen elvetették azt a gondolatot, hogy a munká­sokat pénzjutalommal ösztönözzék. Egy sztahanovista így emlékszik vissza a keresetének alakulására: „Akkor, amikor a forintot bevezették, először 40 Ft-ot kerestem, majd 80 Ft-ot, 100 Ft-ot hetente. Felejthetetlen az a tudat, hogy akkor már nem kellett rögtön elköltenem a pénzt és hazafelé nézegethettem a kira­katokat. Előtte reggel megkaptam a fizetésem és kirohantam az öntödé­ből, hogy délben legalább még egy kenyeret tudjak venni. 1950 után lett rosszabb, amikor megszorították az életszínvonalat. És azért, hogy en­gem rávegyenek arra, hogy többet termeljek, megszorították a normákat is...”" Egy másik visszaemlékező pedig azt hangsúlyozta: szalagon viselendő.” Az Elnöki Tanács 1953. évi 5. sz. határozata a Magyar Népköztár­saság kitüntetéseinek alapszabályairól. 1953. március 24. 6 1952-ben 31, 1953-ban 19 cikkben írtak L. Árpádról a Szabad Földben. 7 1951-ben az írókongresszus egyik felszólalója a melegcsákány-váltást, mint nyelvújítá­si jelenséget üdvözölte. Szabad Nép, 1951. április 29. 5-6. 8 Szabad Nép, 1951. július 25. 1.; 1951. július 26. 2.; 1951. július 26. 5.; 1951. augusztus 16. 6.; 1951. szeptember 7. 2.; 1951. szeptember 28. 3.; 1951. november 4. 6.; 1951. december 4. 1.; 1951. december 8. 1. 9 Szabad Nép, 1951. december 14. 1. Muszka Imre heti keresete 1176 forint volt. 10 PIL SZOT BT 1952. 3/14. 11 Interjú Virilay Gyulával. Készítette Tóth Eszter Zsófia. Budapest, 1996. július 4. 238

Next

/
Oldalképek
Tartalom