A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Tóth Eszter Zsófia: A Kossuth-díjas sztahanovista vájár unokájának szamizdatterjesztési ügye állambiztonsági források alapján
Tóth Eszter Zsófia: A Kossuth-díjas sztahanovista vájár unokájának szamizdatterjesztési ügye „Lerendezték a normát és én meg a Nyitrai Jenő a lerendezett normával dolgoztunk. Egy harmadát sem kerestük, mint amennyit a Sztahanov- mozgalom alatt. A nagy fizetés nem tartott sokáig. A Sztahanov- mozgalom alatt vettem 4200 Ft-ért egy használt motort, ennyi jutott nekem, meg föl tudtam öltözködni. Utána 1952-ben kiemeltek csoportvezetőnek. Akkor 900 Ft volt a havi fizetésem.”12 A nagymértékű sajtófigyelem ritkának számított a kitüntetettek között, a mintegy tucatnyi, férfi és női élmunkásról és sztahanovistáról alig jelentek meg ilyen cikkek. L. Árpád valószínűleg azért szerepelhetett többet, mert az ö nevéhez kötötték a mclcgcsákány-mozgalom bevezetését. Egy 1952. áprilisi Szabad Aé/i-cikkben: „Rákóczi, Dózsa, Petőfi, Kossuth, a magyar nép legjobb fiainak követőjeként” aposztrofálták őt.13 L. Árpád csúcssztahanovista volt. A csúcssztahanovistákat - bár életszínvonaluk viszonylag magas volt - az átlagos sztahanovistáktól elsősorban abban lehet megkülönböztetni, hogy sokkal többször szerepeltek az országos híradásokban, mint akár egyes miniszterek, vagy az üzemi lapban megjelenő egyszerű sztahanovisták. Vezetők és beosztottak viszonyában a sztahanovisták helyzetét nagyfokú mobilitás is jellemezhette. A vállalati ranglétrán belül gyorsan egyre előrébb kerülhettek, a kisebb termelési egységből a nagyobb irányításába (brigád- műhely-üzem-gyár-ipar) sőt esetleg az országos vezetésbe is. Társadalmi fel- emelkedésük térbeli állomásai között a kisfalvakat a nagy ipari központok válthatták föl. Azok között, akik bekerültek a csúcssztahanovisták kisszámú rétegébe, ugyanazok a jellemzők figyelhetőek meg, mint amik a munkáselitet korábban is jellemezték. Esetükben csak származásuk mutatja, hogy ők általában „új emberek” voltak a munkáselitcn belül, tehát szüleik, nagyszüleik nem szakmunkásként dolgoztak, hanem betanított munkásként, segédmunkásként vagy pedig a mezőgazdaságban. A csúcssztahanovisták nagy része elsőgenerációs ipari munkás volt. Igazán régi, többgenerációs munkáscsaládból azok között, akikről életrajzot is kiadtak csak egy munkás származott. Mindez azt mutatja, hogy bár a csúcssztahanovisták rétegzettségük alapján nem sokban különböznek a többi sztahanovistától, nagyrészt új elemek a munkáseliten belül.14 A csúcssztahanovisták ágazati megoszlása a tervgazdaság célkitűzéseinek érvényesülését mutatja a sztahanovista mozgalmon belül. A háború alatti gazdasági változások a könnyűipar háttérbeszorulását is magukkal hozták. így 1945-rc az itt foglalkoztatottak száma az 1938-as évhez képest közel a felére csökkent (51,8%-ára), míg a nehéziparban ez az arány csak 86,8%. 1948-ig a két iparág12 Jakab Sándor visszaemlékezése. 13 Szabad Nép, 1952. szeptember 04. 2. 14 Horváth - Majtényi - Tóth 1997: 139. 239
