Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Pál-Antal Sándor: Ipartörténeti kutatások és források Erdélyben
Pál-Antal Sándor te Szabó Imre a dévai csizmadiacéh monográfiáját, 1912-ben Gyárfás Tihamér, többek között a brassói ötvösség történetét. Rajka Géza a kolozsvári szabó céhről írt 1913-ban, Novák J. az ugyanoda való ötvösökről 1915-ben, László Gy. Marosvásárhely kisiparáról 1914-ben. A korszak legkiemelkedőbb írása Szádeczky Lajosnak 1912-ben kiadott az Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon c. kétkötetes müve, amely erdélyi vonatkozású is.2 A két világháború között az ipartörténeti kutatások megtorpantak. Alig látott napvilágot egy pár szakírás. A megtorpanás okát a megváltozott államhatalmi és politikai változásokban kereshetjük. Ebben az időben a történelmi jellegű kutatások más prioritásokat kellett kiszolgálniuk. Ebben a korszakban megjelent írások közül megemlítendő Rajk Józsefnek a székelyudvarhelyi céhek történetéről 1930-ban megjelent írása, a Csíkszeredái ipartestület ismertetése 1934-ből, Colán Ioannak 1944-ben a brassói céhekről írt tanulmánya. Ennek a korszaknak a legfontosabb ipartörténeti vonatkozású megvalósítása Veress Endrének az erdélyi céhek életéről kiadott müve 1929-ből. Külön kiadvány tárgyát képezte Fodor Istvánnak a marosvásárhelyi céhek világáról készült monográfiái jellegű gyűjteménye 1938-ból. Az 1945-1989 közötti időszakban az ipartörténeti kutatások a kommunista ideológia és politika által megszabott keretek között folytak. A rendszerváltozás elején céh-, illetve kézműipar történeti írásokat nem közöltek. 1945-1952 között csak egy pár néprajzi írás, vagyis újságcikkek láttak napvilágot. Kivételt Dobosi Alexandru korábban írt, de csak 1951-ben megjelent tanulmánya jelentett.3 A csendet Jakó Zsigmond töri meg a magyarpataki és kalini hamuzsír-huta 1953-ban román nyelven, majd 1956-ban magyarul kiadott történetével. Ezt követte Surdu Bujomak a fogarai parírmalomról 1954-ben megjelent írása, Fodor Lászlónak székelyudvarhelyi céhek felbomlásáról 1956-ban írt tanulmánya, majd Molnár Miklósnak az 1848 előtti erdélyi iparfejlesztés kérdéseiről 1957-ben írt értekezése. 1958-ban már három nagyobb lélegzetű munka következett: Kovách Gézának A zilahi céhek története, Goldenberg Sámuelnek a 16. századi kolozsvári árutermelésről, valamint Stefan Pascunak Az erdélyi kézművesség története a 16. századig c. átfogó szintézise.4 Az 1960-as évek áttörést jelentettek az iparfejlődés kutatásában. 1960 után nyitották meg igazából kapuikat a képzett szakemberek előtt a közgyűjteményi intézmények. Ekkor kezdtek bekapcsolódni a kutatásba az egyetemek padjait frissen elhagyó ifjú történészek. Azok, akik a múzeumok, levéltárak és könyvtárak munkatársai lettek. Jelenlétük rövidesen érezteti is hatását az általunk kutatott területen. Itt ugyanis viszonylag könnyebben lehetett érvényesülni, mivel az ipartörténeti kérdések előtt nem álltak olyan politikai, szemléleti, többségi tekintély-kényszer szülte akadályok, mint történetírásunk előtt általában. Legalább is 2 Szádeczky, 1913. ’Dobosi, 1951. 4 Az említett írásokat lásd a mellékletben. 40
