Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Pál-Antal Sándor: Ipartörténeti kutatások és források Erdélyben
Ipartörténeti kutatások és források Erdélyben egy ideig, az 1970-es évek közepéig a magyar vonatkozású kutatásokat illetően. Ezután már, bármennyire is sajnálatos, a gazdaságtörténeti vonatkozású írásokra is mind inkább kiterjedt a párt-állam nacionalista szemlélete és a fellendülés hanyatlása. Jó példa erre a nagybányai levéltárosok (Balogh Béla és Oszóczki Kálmán) esete, akiknek a nagybányai bányászatra vonatkozó forrásgyűjteményét azért nem adták ki, mert az nem tükrözte az ország lakosságának nemzetiségi arányát. Magyarán, abban túl sok német és magyar nevű bányász szerepelt.5 Ennek a szemléletnek az áldozata lett a Szabó T. Attila által szerkesztett Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár is, amelynek a kiadását, a 4. kötet megjelenése után, azzal a megokolással állították le, mert egy magyar Erdély képét nyújtotta. 1945-1989-es időszakban több mint 430 céh- és általában ipartörténeti írás látott napvilágot. Ebből 24 önálló kötet, 223 tanulmány és 189 újságcikk (ez utóbbiak száma a valóságban bizonyosan jóval magasabb, mivel nem volt módunk a teljes újságcikk anyag átnézésére). Tárgykörüket tekintve a tanulmányok döntő többsége adalék, egy-egy kiváltságlevél, vagy egy-egy céh rövidebb időszakra vonatkozó ismertetése. Az írások jelentős rész újságcikk. De nem elhanyagolhatóak, hiszen kutató munka eredményeként születtek és új adatokkal gazdagították az ipartörténetet. A legteljesebb kutatás e téren Gemot Nussbächer, brassói levéltáros nevéhez fűződik, aki 1964-2009 között több mint 80 cikkben és tanulmányban foglalkozik az erdélyi szászok középkori kézművességével (54 cikkben 1964-1989 között, 30-ban 1990 után). Cikkei nemcsak a városok (Brassó, Nagyszeben, Segesvár, Nagydisznód), hanem a kisebb települések gazdasági, kézműipari életét is felölelik.6 Az 1989 előtti időszakban, a fennebb említetteken kívül megjelent egy pár szintézis is. Jakó Zsigmond 1964-ben összeállította az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlatát, G. Nussbacher 1969-ben megírta a segesvári céhek 15. századi történetét, Pataki József 1970-ben közzétette a csíki vashámor történetét, A. Festila és I. Pintilie 1972-ben a nagybányai kézművesség 1848 előtti történetét, Bunta Magda 1973-ban az erdélyi habán kerámia történetét, Seres András 1974-ben ismerteti a Kovászna megyei fazekasság központjait, Paul Niedermaier 1979-ben a középkori erdélyi kézműves települések fejlődésére vonatkozó írását stb. Ebben az időben megjelenik több nagyipari jellegű vállalattörténet: Vajdahunyad, Resica, Köpec. Itt említendők Vajda Lajos munkái (Köpec, Szentkeresztbánya, illetve Balánbánya ipartörténetéről). 1980-ban Elisabeta Marin, közölte a brassói céhek Jbnd-ismertetését,\9%\- ben Kovách Géza és Binder Pál A céhes élet Erdélyben címen céhes iratválogatást közölt. 5 A kézirat átdolgozott és magyar nyelven véglegesített szövegét a szerzők 2001-ben, Miskolcon közölték Nagybánya és vidékének bányászata, kohászata és pénzverése 1700-ig címen. 6 A szerző cikkeit lásd a mellékletben. 41
