Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Czetz Balázs: Egy utópia története
Egy európai története sőbe azokat a városokat és községeket sorolták, amelyeket az egész népgazdaság szempontjából nagyjelentőségűnek ítéltek. A második kategóriába, az elsőbe be nem sorolt jelentősebb települések tartoztak, a harmadik pedig az egyéb kategória volt.15 A rendelet szűkszavúsága mellett is sokatmondó. A településpolitika irányítói az I. osztályba sorolt településeket tekintették a kialakítandó új szocialista városhálózat legfontosabb elemeinek, és ezek fejlesztését tartották kiemelten fontosnak, akár a többi kárára is. Fejér megyében Székesfehérvár, Dunapentele és Bodajk tartozott a kiemelt osztályba. Az újonnan nyitandó mintabánya és a hozzá kapcsolódó bányászváros szükségszerűen kívánt egy, a munkavállalók elhelyezésére alkalmas, a szocialista élet- szemléletnek megfelelő lakótelepet. A falusias képet mutató, nagyobb létszámú újonnan érkezett bányászt elhelyezni nem tudó Bodajk nem volt alkalmas azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyeket neki szántak. Az 1950-es években kevés lakás épült, és az elosztási rendszer sem volt egyenletes, ezért a munkások elhelyezéséről kezdetben gyorsan felépített barakkok segítségével gondoskodtak. Ezekre a szállókra a túlzsúfoltság volt a jellemző, előfordult az is, hogy a 4 fős hálókban 10-12 ember lakott.16 Ezen túlmenően a bánya a helyi tanács segítségét kérte a szállásgondok megoldására. Ez természetesen sok konfliktus forrásává vált. A viszonylag zárt, összetartó falusi közösség nehezen viselte, hogy az újonnan jött, a helyi közösségi normákat nem ismerő, illetve azokkal nem is nagyon törődő „idegenek” kiváltságos helyzetben vannak. A település fejlesztése, ha nem is viharos gyorsasággal, de megindult. 1951- 1953 között Bodajkon 200 lakás épült fel, 2 db 3 emeletes 64 lakásos és 2 db 2 emeletes 36 lakásos házban. Az eredeti elképzelések szerint 1954-re 48 lakóházat kellett volna felépíteni, melyek 5000 bányász részére szolgáltak volna otthonul. Természetesen emellett épült volna modem üzletház, orvosi rendelő, kórház, kul- túrház, iskola, posta, mozi és pártház is. 1953-ban a csak részben felépült lakótelep, azonban jól érzékelhető módon elszeparálódott a falu többi részétől. A kezdeti időkben nem is nagyon tekintették a település részének. Erősítette ezt az érzést az is, hogy a telepieknek külön iskola, óvoda épült. A bányászok a saját szórakozóhelyeiket látogatták, elkülönülve, egymás között töltötték a szabadidejüket is. Tudván azt, hogy az 1950-es években milyen kevés lakás épült, még elismeréssel is adózhatnánk a bodajki lakótelep fejlődése előtt. Az impozáns számok mögött a valóság azonban sokkal árnyaltabb volt. A gyors ütemű építkezések nem tették lehetővé az infrastruktúra párhuzamos fejlesztését. Nem volt ritka, hogy az új építésű lakótelepek környezetének kialakítására már nem jutott pénz.17 A környezet szándékos elhanyagolása, a fél151951. évi 1. számú törvényerejű rendelet a város és községrendezésről. l6VeML XXIX. 1. 14. d. 17 Ennek másik közismertebb példája a Sztálinvárosi építkezés is, ahol az infrastruktúra kialakítása 347
