Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Szíjártó M. István: Hivatalviselő elit a 18. századi Somogy vármegyében
Szíjártó M. István Megyessy György esküdtet nem választották meg alszolgabírónak az 1795. évi tisztújításon sem a kaposvári, sem a babócsi járásban. Mégis megbízták az alszolgabírói feladatok ellátásával a két tisztújítás között. Úgy tűnik, amikor hirtelen elő kellett venni valakit, könnyen fordultak ahhoz, akiről tudták, hogy szívesen elvállalja a feladatot - még akkor is, ha megelőzőleg nem őt tartották ideális választásnak (és helyette másnak szavaztak bizalmat). Azaz nem volt elég valóban alkalmas jelentkező a vármegyei hivatalok betöltésére. Nem csoda, hogy Hudi József arra a következtetésre jutott, hogy a vármegyei tisztikarban a közhiedelemmel ellentétben igen jelentős lehetett a kisnemesek szerepe: Veszprém megyében a 18. században a 11 magasabb végzettséget is igénylő hivatalt betöltő 72 családból csak tíz volt középbirtokos, míg 48 armalista és curialista.u Sághy Dániel esete is ugyanerre a jelenségre utal. Noha az 1767. évi tisztújításon nem választották alszolgabíróvá, a következő restaurációkor már ilyen minőségben jelent meg. Ahogyan Megyessynél is történt, egy időközi helyettesítés révén mégis megkapta az áhított hivatalt. A tisztújítás nemesi közönsége azonban nemcsak ebben a járásban, de egy másikban sem választotta őt azután főszolgabíróvá, sőt még alszolgabírói pozíciójában sem erősítették meg. Kilenc évvel később mégiscsak főszolgabíróként tűnt fel. A jozefin korszak végeztével már nem töltötte be ezt a hivatalt, és a tisztújítás alkalmával még a jelöltek között sem bukkant fel a neve. 1795-ben ismét jelölték az egyik főszolgabírói helyre - eredménytelenül. Ugyanekkor még levéltárosnak sem választották meg. A táblabírói cím, amelyet ekkor kapott, már igencsak devalválódott. Úgy tűnik, Sághy Dániel nemigen élvezte a nemesi közösség támogatását, és amikor hivatalban volt, nem győzte meg őket teljesítményével arról, hogy tévedtek. Mégis elérte mind az al-, mind a főszolgabíróságot - éspedig tisztújítási jóváhagyás nélkül. Nagyon szükség lehetett valakire pótlásként, ha rá esett a választás.11 12 11 Hudi (1990). Vizsgálata a főszolgabírákra nem terjedt ki, csak az alispánokra, másodalispánokra, jegyzőkre, aljegyzőkre, fő- és helyettes számvevőkre, fő- és alügyészekre, valamint a levéltárosokra, orvosokra és földmérőkre. Hudi József vizsgálata merítésére nézve láthatóan markánsan különbözik az itt alkalmazott módszertől. Ez csapódik azután le következtetéseink eltéréseiben is. 12 Skublics Sándor ügyész volt 1727 és 1732 között, majd más került a helyére. Mindazonáltal négy év múltán ismét ő volt az egyik vármegyei ügyész, és e pozíció csak halálával üresedett meg (1751). Úgy gondolom, hogy az, hogy 1732-ben más lett Skublics helyett a vármegye ügyésze, azt valószínűsíti, hogy nem voltak vele teljesen megelégedve - később azonban mégis visszakapta hivatalát, és azt élete végéig betölthette. Talán nem találtak jobbat? Tekintettel azonban arra, hogy az alispánokkal és szolgabírákkal szemben az ügyészeket (és jegyzőket valamint perceptorokat) szabály szerint nem választották, hanem (többnyire) a főispán nevezte ki őket, nem lehetünk mégsem biztosak a dolgunkban, nem mondhatjuk ugyanis azt, hogy Skublics jelölt volt 1732-ben 450
