Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Hermann István: A VESZPRÉMI SZÉKESKÁPTALAN SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE 1700 ÉS 1777 KÖZÖTT
Hermann István kapta Sárkány Gábor zalaegerszegi, Kozorics Ferenc tapolcai és Dravec József fehérvári kerületi esperesekkel együtt. Sárkány és Kozorics 1755-ben, Dravec 1758-ban lett a káptalan tagja. 1755 és 1763 között a fentiek mellett további öt személyt nevezett ki Padányi Bíró Márton, majd Koller Ignác kanonoknak. Szopkovics János feltűnően hiányzik ebből a sorból, mintha Somogy túlságosan messze feküdt volna a Veszprémtől. A somogyi területekkel ellentétben a zalaegerszegi plébániáról és a vele együtjáró esperesi tisztségből a veszprémi plébániához hasonlóan egyenes út vezetett a kanonoki javadalomhoz. A két plébánia hasonló státuszát mutatja, hogy bármennyire jelentős volt is a veszprémi plébánia, Zalaegerszegről mégsem kerültek ide plébánosok. A veszprémi plébánia hátországát a fehérvári kerület, helyesebben a fehérvári „főesperesség” jelentette. Négy plébánosából három érkezett erről a területről, s lett később ezzel a kitérővel a káptalan tagja. ÖSSZEGZÉS Az elmondottak alapján megfogalmazható egyfajta egyházmegyei pályamo- dell, legalábbis a káptalan és a közvetlen utánpótlását jelentő esperesi tisztségek összefüggéseit illetően. A korszakban a veszprémi plébánia betöltése egyértelműen vezetett el a kanonoki javadalomhoz. A zalaegerszegi kerületi esperességgel összekötött zalaegerszegi plébánia javadalmasa ugyanakkora eséllyel várhatta főpásztora kinevezését, a két tisztség közötti különbségre csupán a tiszteletbeli kanonokok között kialakult rangsor utalt. A fentieket követte a fehérvári „főesperesség” területére eső három kerület, ezek közül is leginkább a fehérvári kerület esperese számíthatott a közvetett vagy közvetlen előrejutásra. Valamivel csekélyebb lehetőségek nyíltak a tapolcai és a keszthelyi, valamint a veszprémi és a palotai elöljárója előtt, a sor végén pedig a kanizsai, és a két somogyi kerület következett. A kerületi esperesek és a káptalan közötti összekötő kapcsot 18. század derekától (1749/1752) egyértelműen a tiszteletbeli kanonoki cím és a veszprémi plébánia jelentette, ezeken keresztül vezetett az út a kanonoki javadalomhoz. Azzal, hogy a vizsgált korszak második felében kizárólag a lelkipásztorkodó alsópapságból kiemelkedő esperesi tisztet viselők jelentették a káptalan utánpótlását, kézzel fogható lehetőség nyílott az alsópapság egyes tagjainak a felemelkedésre. Összevetve a veszprémi székeskáptalan esetében megismert gyakorlatot a győri és az esztergomi székeskáptalanéval, feltűnő különbségekre lehetünk figyelmesek. A század folyamán egyrészt folyamatosan csökkent más egyházmegyék papjainak javadalomhoz jutása a veszprémi káptalanban (Padányi Bíró Márton és Koller Ignác egyházkormányzatának ideje alatt teljesen eltűntek a káptalanból); másrészt feltűnő az arisztokraták és - Bedy Vince megfogalmazásával élve -a Jobb nemesi családokból" származók szinte 198
