Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Szántay Antal: II. JÓZSEF GONDOLATAI A VÁRMEGYÉKRŐL
Szánt ay Antal * II. József 1784. november 1-jei Handbillet-je, illetve a kancellária november 8-ai válasza után 1785. január közepéig nem találunk a kerületi igazgatással kapcsolatban olyan dokumentumot, amelyet biztonsággal datálhatnánk. 1785. január 15-ei dátummal két terjedelmes kancelláriai iratot őriz a Magyar Országos Levéltár, amelyekben már az új igazgatási rend alapjai körvonalazódnak. Az egyik a Magyarország alkotmányáról, igazgatásáról, jelenlegi állapotáról és a jobbításra vonatkozó javaslatokról szóló kancelláriai előterjesztés3, míg a másik irat II. Józsefnek a magyarországi alkotmány reformjáról szóló tervezetét4 és a kancelláriának ehhez fűzött megjegyzéseit5 tartalmazza. Mindkét dokumentumot a Magyar-Erdélyi Udvari Kancellária vezetője, gróf Esterházy Ferenc írta alá. A kerületi igazgatás bevezetésének további lépései - az instrukció kidolgozása, a kerületi beosztás kialakítása és a kerületi biztosok kiválasztása - 1785 január végétől március közepéig pontosan követhető és megbízhatóan dokumentált a kancelláriai aktákban.6 Bizonytalan tehát, hogy II. József mikor fogalmazta meg a magyarországi megyerendszer átalakítására vonatkozó terveit. A kancelláriai előterjesztés („Vortrag”) bevezetőjében az olvasható, hogy ez a dokumentum azért készült, mert az uralkodó felszólította a kancelláriát, hogy mondjon véleményt Magyar- ország alkotmányáról és jelenlegi állapotáról megfogalmazott gondolatairól,7 arról, vajon mennyiben látja helyesen a helyzetet. Több iratról („Piecen”) lehetett szó, amelyekben a császár nem csak az alkotmányról és az ország állapotáról fejthette ki gondolatait, de az igazgatás és az ügyintézés átalakítására vonatkozó javaslatokat is felvethetett.8 3 „Allerunterthänigster Vortrag Über die Verfassung Hungar[ns] dessen öffentliche Verwaltung, und dermaligen Zuständ, mit mehreren Verbeßerungs Vorschläg[en].” MOL I 50 1. téka, conv. D, fol. 77-253. 4 „Entwurf zu einer verbeßerten Verfaßung Hungams”, s. dat. et sign. MOL 1501. téka, conv. H, fol. 1-20., és melléklete „Districts-Eintheilung von Hungam und Siebenbürgen”, s. dat. MOL I 50 1. téka, conv. E, fol. 10-12.; Az „Entwurf’ egy másolata szintén dátum és aláírás nélkül MÓL I 30 2. csomó, fol. 386-399. Nr. 90 (az állag újabb átrendezése óta ez a 3. dobozban található). Az „Entwurf’ magyar fordítását közli Hajdú (1982) 421-431. 5 „Allerunterthänigste Wohlmeynung Über den Entwurf zu einer verbeßerten Verfassung Hungams”, s. dat. MOL I 50 1. téka, conv. D, fol. 7-76.; A Kancellária megjegyzéseinek egy másolata, Bécs, 1785. január 15. MOL 130 2. csomó, fol. 400 449. Nr. 83. (az állag újabb átrendezése óta ez a 3. dobozban található). 6 MOL A 39 1785/5978-5999., 6779. 7 „Begriffe von der Verfaßung des Königreichs Hungam, und seinem dermaligen Zustande”. 8 „Allerunterthänigste Nota”, amelyben Esterházy kancellárnak arra kellett választ adnia, hogy ki ismertette meg a közvéleménnyel „azokat a javaslatokat, melyeket Magyarország ügyintézésének megjavításáról szóló egyszerű gondolatokként” kapott, Bécs, 1785. január 15. MOL I 50 1. téka, 468