Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Karlinszky Balázs: A VESZPRÉMI KÁPTALAN ZALAMERENYE-KÖRNYÉKI BIRTOKAI A TÖRÖK ELŐTT (Káptalani birtokkezelés a középkorban)
A VESZPRÉMI KÁPTALAN ZALAMERENYE-KÖRNYÉKI BIRTOKAI A TÖRÖK ELŐTT A VESZPRÉMI KÁPTALAN DÉLNYUGAT-ZALAI BIRTOKAI Az általános gyakorlat ismertetését követően tekintsük át a veszprémi káptalan birtokkezelési gyakorlatát egy, a székhelytől távol található birtokcsoport bemutatásával. A veszprémi káptalan birtokai számszerű többségükben Zala megyében feküdtek, közel a káptalan székhelyéhez, a püspöki székvároshoz, Veszprémhez. Az itteni birtokok a határos Veszprém megyei részekkel kiegészülve alkották a nem egybefüggően zárt egységet alkotó veszprémi - később jutási - birtoktestet, amelynek része volt a Számadáskönyv tanúsága szerint valamelyes különállást élvező peremartoni, Fejér megyéhez közel eső terület. Külön kezelték továbbá a káptalan szintén Veszprém megyei, de a többi birtoktól távol, a megye Bakonytól északra fekvő helységből álló nagygyimóti birtokát. Zala megyében, a Balaton délnyugati csücskénél volt található a mere- nyei birtoktest, amelybe Merenye, Garabonc és Újlak tartozott, illetve a közeli Orosztonyban valamint a kissé távolabb található Németpáhon - a mai Felső- páhokon - voltak még részbirtokai a kanonokoknak. A Balaton déli, somogyi partján helyezkedett el a nagyberényi birtokcsoport, amely a Koppány és Sió patak szomszédságában található birtokokat foglalta magában.34 A Kis-Balatontól nyugatra-délnyugatra található birtokok földrajzilag azonos tájon, egymás szomszédságában feküdtek. A környéket, az Alsó-Zalamelléket homokos-agyagos talajú löszhátak osztják ma is észak-déli irányú medencékre, ahol a mélyebben fekvő részeken mocsarak, lápok, patakok tették egykor vizenyőssé a tájat. A dombhátak aljában alakultak ki, a települések, a lakosság a dombok oldalán irtással gyümölcsösöket, szőlőket alakított ki és csak a dombok tetején hagyták meg a dús aljnövényzettel borított erdőket.35 Bél Mátyás befejezetlen leírásában szintén felhivja a figyelmet a tágabban értelmezett Zala megyénél arra, hogy a „bortermelésre sehol sincs kedvezőbb talaj a zalainál.”36 A káptalan 1727-ből származó urbáriuma szerint szőlők, épület- és tűzifának alkalmas erdők voltak mind a négy településen, kocsma Páhokon és Garaboncon, két malom Merenyén.37 A 18. század végéről Garabonc termékeny határáról, legelőiről, épületfának is alkalmas erdeiről, malmairól, Merenye malmairól, szőlőiről és kevésbé termékeny földjeiről értesülhetünk.38 Egyik település sem tekinthető azonban helyi jelentőségű központnak. A szomszédos területeken - a piacközpontok által kirajzolt harminc kilométeres átmérőjű körön belül - ugyanis több mezővárosi funkciójú település létezett: a 34 Számadáskönyv X. 35 Szántó (1960) 10-22. 36 Notitia 272. 37 VÉL D/3/2 Urbárium Capituli Weszprémiensis 1727. 38 Vályi I. 374. és II. 600. 41
