Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Tringli István: Pest és Pilis megye sajátos viszonyai a török hódítás előtt
Tringli István ezután II. Lajos feleségéig, Habsburg Máriáig számos királyné mondhatta magáénak a nagyszigeti ispánságot. E királynéi birtoklásnak az adott különös jelentőséget, hogy a Zsigmond-kortól kezdve a királynéi birtokok a királyi birtokok állandó, csak ritkán elidegeníthető tartalékát jelentették. A Nagysziget a középkor végéig megmaradt az utolsó és egyetlen ispánság- gá szervezett királyi uradalomnak. Vármegye nem lett a Nagyszigetből. A szigeti ispánok törvényszéke minden bizonnyal pallosjogú törvényszék volt, de nem volt több, mint egy királyi uradalom úriszéke. Erre a törvényszékre nem hívtak meg nagyszigeti szolgabírákat, már csak azért sem, mert a sziget társadalma sok archaikus vonást őrzött meg. A sziget népei mind az ispán joghatósága alá tartoztak, a tartósan eladományozott Halásztelek lakói pedig a Pest megyei sedriára jártak ügyes-bajos panaszaikkal. A nagyszigeti ispánság az Árpádok családi birtokainak köszönhette létrejöttét, fennmaradását pedig annak, hogy a későbbi uralkodók sem mondtak le a sziget fölötti birtokjogukról. A SZOLGABÍRÓI SZÉK PEST MEGYÉBEN ÉS AZ ÁLLANDÓ ESKÜDTEK Pest és Pilis megyék törvényszékén 1492 után I486, január 25-én függesztették rá Hunyadi Mátyás pecsétjét az előző évi országgyűlésen elfogadott határozatokra. Ezzel az aktussal az addigi magyar történelem leghosszabb törvényét alkották meg, amit már saját korában is nagyobb dekrétumnak (decretum maius) hívtak. A törvénykönyv elsősorban az eljárásjoggal foglalkozott, rendelkezései részben az elmúlt évtizedekben kialakult jogszokásokat foglalták írásba, részben pedig teljesen új jogot alkottak. A jogszokás és az új jog határán állt a törvénykönyv nyolcadik cikkelye is, amelyik elrendelte, hogy mindegyik vármegyéből válasszanak egy évnyi időtartamra nyolc, tíz vagy tizenkét gazdagabb megyebéli nemest, akik a hiteleshelyi emberek mellett a vizsgálatokat, idézéseket, birtokbaiktatásokat elvégzik.93 A törvény megváltoztatta a hiteleshelyek ún. külső munkájának évszázadok óta kialakult rendjét. Addig ugyanis a hiteleshelyek a felsőbb bíróságok által kiküldött - valójában a felek által kiválasztott és megnevezett - királyi, nádori, vajdai, báni emberek mellé küldték ki tanúbizonyságukat, és ők végezték el a törvényben megnevezett feladatokat.94 Mostantól e munka a megyére várt, ami a törvény megfogalmazása szerint azt jelentette, hogy a megyésispán a megye közösségével együtt {„comes cum universitate nobilium”) választotta ki ezeket a személyeket. 93 1486. évi 8. törvénycikk DRH 1458-1490. 271. 94 Engel (2003a). 392
