Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Horváth Richárd: Pápától a pápáig (Garai-Szapolyai várbirtok változások Veszprém megyében a Mátyás-korban)
Pápától a pápáig ellenében.29 Az ügy előzményét az jelentette, hogy döbrentei Himfí Tamás nyitrai püspök és Himfí Imre együttesen tettek panaszt a várnagy ellen, aki 1469 folyamán pápai polgárokkal közösen részt vett egyik birtokrészükön elkövetett hatalmaskodásban. Ebből a közös, pápai polgárok és az ugod várnagy által végrehajtott hatalmaskodásból talán nem merészség levonni a következtetést, hogy az uradalom legkésőbb 1469 decemberére - alkalmasint Pápával egy időben - átkerült a Szapolyai család kezelésébe, hiszen a hatalmaskodás megtörténtekor Pápa már az övék volt. Nos, ennyit a tények a kelleténél már így is hosszabbra nyúló ismertetéséből. Most már afölött érdemes elidőznünk egy kicsit, hogy miféle jogi eszközzel oldották meg a felek a két nevezett uradalom idő előtti (azaz Garai halálát megelőző) átadását/átvételét. Királyi adomány nem jöhet szóba, mert birtokelkobzásról nem tudunk 1481 előtt Jób esetében. Az adásvétel feltételezése logikusnak tűnne, ám azt túl sokan támadhatták volna meg, no meg épp az 1460-as évtized első felében-közepén a Szapolyai Imre kincstartó zsebeiben csörgő nem csekély készpénzkészletre az oklevelek tanúsága szerint maga a király tartott igényt. Marad tehát a kölcsönös védelmi és örökösödési szerződés (amelynek létére egy később még idézendő utalással is bírunk), ami a legbiztosabb és talán legolcsóbb eljárás lehetett. Gondoljuk csak meg: az 1460- as évek elején járunk. Garai alig felcseperedett fiatal felnőtt - királyának 1463. évi bécsújhelyi vállalásának párhuzamát ideidézve -, aligha gondolhatta komolyan, hogy nem születik fia. Szapolyai Imre ugyancsak gyermektelen volt még ekkor, jóllehet maga sem számított idősnek. E szempontnál viszont fontosabb az a tény, hogy a szerződés megkötését követően, amihez a királyi konszenzust megszerezni Szapolyainak ebben az időben gyerekjáték lehetett, mód nyílt arra, hogy a felek kölcsönösen beengedjék egymás képviselőit birtokaikba. Nos, tán épp ezt igazolja Pápa és Ugod fölötti Szapolyai hegemónia megjelenése, amit még azzal is kiegészíthetünk, hogy ez biztosnak látszó katonai és hatalmi hátteret is jelenthetett Jóbnak. Szapolyai kincstartóként, boszniai kormányzóként, a Felső Részek főkapitányaként jelentős katonai és pénzügyi potenciál fölött rendelkezett. Arisztokrata nagyravágyás ide, királyi udvar utáni vágy oda, a rendelkezésünkre álló adatok fényében úgy látszik, hogy az 1470-es évek első esztendeiben a harmonikusnak vagy legalább békésnek látszó kapcsolat a két személy között megromlott. Sajnos azt nem tudjuk, hogy Garai próbált-é kihátrálni a megállapodásból felismerve, hogy eladdig kígyót melengetett a keblén, és Szapolyai tetteit nem az arisztokraták közti „legendás” önzetlen szeretet motiválta, hanem a hírvágy és hatalomépítés. Ezt ráadásul nehezen is hihetjük: 29 DL 102564. 353
