Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Dénesi Tamás: Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében
Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében esztergomi érsekek zsinati határozatai foglalkoztak a jelenséggel, de először 1628-ban a Pázmány Péter által összehívott tartományi zsinaton nevezték őket licenciátusoknak,2() arról az engedélyről, licenciáról, amelyet egyházi felettesüktől 1-2 évre kaptak tevékenységük végzésére.20 21 Mivel Veszprém 18. századi püspökei évtizedekig paphiánnyal küzdöttek, a licenciátusi intézmény a rekato- lizáció folyamatában előrehaladottabb egyházmegyékhez képest itt tovább, a 18. század közepéig fennmaradt. A laikus lelkipásztorok pasztorációs munkájának értékét növelte, hogy nem csak saját településükön, hanem a környező helységekben is tevékenykedtek. A türjei keresztelési anyakönyv szerint Gazdag János dabronci licenciátus és iskolamester 1722 és 1730 között a környező falvakból 58 gyermeket keresztelt meg. Hozzá jártak Dabronc, Kisdabronc, Ukk, Gógánfa, Ötvös, Nyavalád és Kisvásárhely hívei.22 Az 1756-ban 70 évesnek mondott és 1694 óta Ságváron élő Takács Mátyás vallomása szerint iíjú korában minden vasár- és ünnepnapon licenciátus vezetésével processzióban jártak a hívek Ságvárról Kilitire misét hallgatni.23 A licenciátusok nemcsak a vallási élet szervezői voltak. Fontos szerepük volt a plébániai javak megtartásában is. Ha egy település lelkipásztor nélkül maradt, a licenciátus a vallási funkciók folytatása mellett a plébániai földeket is művelte, ezzel megakadályozta azt, hogy a katolikus egyházi ingatlanok a protestáns felekezetek kezébe kerüljenek át, illetve protestáns prédikátor kerüljön a megüresedett plébániára.24 Grasso Villebald tihanyi apát 1729-ben a joghatósága alatt tevékenykedő licenciátusok számára szabályzatot állított össze. Ez azt bizonyítja, hogy a Dunántúlon a 18. század derekán még mindig jelentős számban működtek laikus lelkipásztorok.25 A szabályzat részletezi kötelességeiket. Kiszolgáltatták a keresztséget, jelen voltak a házasságkötéseknél, a népnek prédikációskönyvből olvastak fel beszédeket, vezették az imádságot. Csak engedélyezett imakönyvet használhattak, a vasárnapi hitoktatáshoz pedig katekizmust kaptak az apáttól. Az előírás fontosnak tartotta a rózsafüzér imádkozását, hiszen az olvasó tartal20 Az 1560-as, 1611-es 1628-as és 1629-es zsinatok dokumentumai között az ezzel foglalkozó határozatok megtalálhatók PÉterfy (1741-1742) II. 111-112., 213., 231., 255. 21 Dénesi (2004), Dénesi (2009b). Mindkettő a kérdéskör további szakirodalmával. 22 VÉL Pl/Türje, Matricula Baptisatorum tom. 1. (1729-1821), Petrák (1949) 45., Kovács (1991) 156. 23 VÉL A/6 fasc. 5. no 15. 24 Erre vonatkozó adataink leginkább a plébániaszervezéssel, a templomok felekezeti hovatartozásának megállapításával foglalkozó, 18. század első feléből származó dokumentumokban találhatók. Csak néhány példa: a tanúk állítása szerint Búzás Mihály badacsonytomaji licenciátus kaszáltatta a káptalantóti plébánia gulácsi határban lévő rétjét. VÉL A/39/2 tom. 1. 175-178. Felsőpáhokon és Hahóton a plébános előtt licenciátusok és iskolamesterek birtokoltak bizonyos plébániához tartozó szőlőket. Felsőpáhok: Ördög (1991-1998) III. 99., Hahót: VÉL A/6 fasc. 5. no 22. Nyirádon szintén licenciátusok művelték az egyház földjeit. Ördög (1991-1998) III. 708. 25 Sörös (1911) 125-127., 806-808. 109
