Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)
PEJIN ATTILA: Egy zentai helytörténész család: a Dudások Egy kutatás tanulságai
Vitathatatlan, hogy ennek a vállalkozásnak a fejedelme DUDÁS GYULA volt (1861-1911), aki immár képzett tudósemberként, bölcsészdoktorként tette azt, amit a többiek szorgos műkedvelőként. O sem volt azonban főállású történész: tanárként kezdte, tanfelügyelőként folytatta, mindamellett az egyetemen elsajátított módszerek, valamint a széles látókörűség, a szerteágazó érdeklődés igazi tudóssá tette, aki nem maradt meg a helytörténet-kutatás keretei között, hanem nemegyszer tört ki sikeresen abból. A különféle szakfolyóiratokban, hírlapokban szétszórt írásai szinte megszámlálhatatlanok (Katona Pál próbált meg összeállítani egy bibliográfiát), 66 emellett írt-szerkesztett vármegyemonográfiát, megírta Zenta monográfiájának első részét (bár ez kiadatlan maradt, amiben bátyja, Lajos, az akkori zentai polgármester is ludas volt), kisebb régészeti kutatásokat végzett Zenta határában (ma ezt inkább leletmentésnek mondanánk). E konferencia témájához kötődik, hogy a genealógiai és heraldikai kutatások terén különösen nagy hírnevet vívott ki magának nemcsak Magyarországon, hanem német szakmai körökben is. Mindennek ellenére - feltehetően anyagi okokból - főállásban mégis a tanügyhöz pártolt tanfelügyelői minőségben. Itt sem tagadta meg azonban magát, hiszen több oktatástörténeti cikket írt, emellett szorgalmazta vidéki múzeumi és könyvtári hálózat létrehozását is. Temperamentumos, polemizálásra hajlamos ember volt, aki, ha kellett, fegyverrel védte igazát (több ízben párbajozott). Pulykatermészetével kapcsolatban Herman Ottó jegyezte meg: „Ha Dudás csárdának nézi a világot, amelyben mi ketten nem férünk meg, úgy én kitérek előle. " Ehhez a természethez méltó feleséget próbált párosítani: egy színésznőt, akivel házassága csak nagyon rövid ideig tartott. Ennek ellenére, vagy éppen színes egyénisége miatt Ödöntől eltérően neki kijárt korának elismerése, bár ez is inkább erkölcsi, mint anyagi természetű volt, hiszen a halálakor a Zemplénben megjelent nekrológ is így írt: „Jóhiszemű, szorgalmas vidéki tudós volt ő, s az egész munkássága nem jövedelmezett neki annyit sem, hogy legalább egy tajtékpipát tehetett volna el magának emlékül belőle. " 67 DUDÁS ANDOR (1869-?) a legkisebb, Gyulához hasonlóan szintén sokoldalú érdeklődésével tűnik ki. Miután azonban befejezi a királyhalmi erdészeti szakiskolát, hivatalnoki pályára lép: városi írnok, majd helyettes levéltáros, legvégül városi tanácsos. Közben ő is „megfertőződik", írogatni kezd, kezdetben nem is helytörténeti, hanem inkább lírai hangulatú szépirodalmi írásokat, sőt verseket is a helybeli lapokban. Nem tudhatjuk biztosan, de feltételezzük, hogy Dudás Gyula Zentárói való távozásakor mintegy rábízta, hogy folytassa az ő munkásságát, különösen egy helyi múzeum megalakítása A bibliográfiát lásd KATONA 1961. Zemplén, 1911. január 18.
