Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)
PEJIN ATTILA: Egy zentai helytörténész család: a Dudások Egy kutatás tanulságai
A következő a sorban DUDÁS ÖDÖN (1852-1889), a helytörténetírás úttörője nemcsak zentai, hanem Bács-Bodrog megyei vonatkozásban is. Pályafutását apjához hasonlóan egyszerű hivatalnokként kezdi, majd az 1870-es évek első felében Kishegyesen, illetve Pacséron segédjegyző. Utóbbi helyen ereszt huzamosabb ideig gyökeret, megnősül, és itt teljesedik ki meredeken felívelő, de fájóan rövid ideig tartó karrierje, amelynek jelentőségét a kortársaknak talán nem is volt módjukban felfogni. Itt kezdte ugyanis kiadni a Bács-Bodrogh című, negyedévenként megjelenő helytörténeti folyóiratot. Ezzel lényegében elsőként kínált fel fórumot a helytörténet-kutatók számára a megyében. Ugyanakkor alapítója volt az 1883-ban létrehozott megyei történelmi társulatnak, ugyanakkor megyei múzeum megalakítását is sürgette, mivel a megye területén is egyre nagyobb számban kerültek elő régészeti leletek, ő pedig nehezményezte, hogy azok mind valamelyik nagyobb múzeumba kerülnek, alaposan nehezítve ezzel a helytörténet-kutatók dolgát. Lapjának sikerült megnyernie minden jelentősebb megyebeli kutatót, például Iványi Istvánt is, bár az írások mintegy felének a szerzője ő maga volt. A folyóiratnak csupán hat száma jelent meg, az előfizetők tábora elapadt, ő pedig nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy saját zsebből folytassa. Ez alatt a rövid idő alatt azonban sikerült felkelteni az érdeklődést a helytörténet iránt egy olyan korban, amikor a történelem iránti fogékonyság különben is erősödőben volt. Folyóirata egyfajta toborzóhelynek számított, s a szerzők tábora ennek köszönhetően nem oszlott szét, megmaradt, hogy aztán a megyei történelmi társulat által kiadott évkönyvben publikáljon. Próbálkozott hosszabb lélegzetű munkákkal is; például megírta Szabadka történetét egy meghirdetett pályázatra jelentkezve, amely sajnos nem ütötte meg a mércét, ezért annak ellenére, hogy az egyetlen beadott pályamunka volt, nem jelentették meg. (Később már külön felkérésre Iványi István írja meg újólag a város monográfiáját.) Jóval jelentősebb lett volna egy másik vállalkozása, amelyhez szinte egész életén keresztül gyűjtötte az adatokat: Az 1848-as szabadságharc tisztikara című munka, egy olyan mű, amely ha megjelenik, országos hírnevet hoz számára. A kézirat nagyjából elkészült, de a kiadása körüli huzavona, a megfeszített munka, valamint az anyagi nélkülözés miatt amúgy is legyengülten érte a tüdőgyulladás, amelynek következtében sajnálatos módon, idő előtt elhalálozott. Maradt még egy kiadatlan kézirata: a Guyon Richárd vezénylete alatt működött Déli hadtest naplója 1849-ből, s adatokat kezdett gyűjteni a megye községeinek történetéhez is. Tudjuk egyébként, hogy házassága is boldogtalan volt; felesége feltehetően nem tudott belenyugodni, hogy Ödön nem egy hétköznapi bácskai férj, s állandóan válással fenyegetőzött. A ránk maradt levelekből tudjuk, hogy Ödönt ez is igen megviselte. Sajnálatos, hogy több megkezdett munkája befejezetlenül maradt, s szerencse, hogy öccsei is sikeresen „megfertőződve" végül is felvették a stafétabotot és loholtak vele tovább. Ezzel a helytörténetírás mintegy családi vállalkozássá vált a Dudásoknál. [Illusztrációk 2.]
