Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

PEJIN ATTILA: Egy zentai helytörténész család: a Dudások Egy kutatás tanulságai

élőszóban is bemutathatom a Dudásokat, különben sem érdektelenül, hiszen az elsők közé tartoztak, akik a 19. század második felében Bács-Bodrog megyében családtörténeti kutatásokat folytattak. Igaz, a kornak megfelelően, őket is elsősorban a nemesi családok érdekelték.) Maga a családalapító, DUDÁS ENDRE (1820-1888) Szegeden született, majd több helyen s minőségben megfordulva 1847-ben költözött Zentára, ahol a szabadságharc kitöréséig tanítóként működött. Sok más zentaihoz hasonlóan ő is részt vett a harcokban; tagja volt egyébként annak a zentai küldöttségnek, amely katonai segítségért folyamodott Szegeden, majd ott rekedt, mert Zentát időközben elfoglalták a szerbek. Ezután a szegedi honvédzászlóaljba lépett, ott hadnagyi rangban szolgált, részt vett a hegyesi csatában, majd megkapta a kolerát, de túlélte. A szabadságharc bukása testileg-lelkileg megviselte, s talán ez is közrejátszott abban, hogy az elkövetkező években a hatalom nemigen zaklatta. Igaz, elég visszavonultan élt, gazdálkodással foglalkozott. 1861-től viszont már rendőrkapitány, a hetvenes években kataszteri jegyző, majd haláláig, 1888-ig adótiszt. Eddig tehát egy átlagos kisvárosi hivatalnokkal lenne dolgunk. Ám ő, úgy tűnik, nem elégedett meg ezzel, írásra adta a fejét: már 1847-ben több általában hétköznapi dolgokról szóló - cikket írt a Pesti Napló, illetve más lapok számára. A szabadságharc leverése után egy ideig hallgat, majd az ötvenes években újra feltűnik a Szerb Vajdaság jog- és alkotmányellenességéről pesti lapokban megjelent politikai cikkeivel. A zentai véres, 1849. február első napjaiban lejátszódott eseményekre is ő hívta fel a figyelmet, és nem kizárt, hogy ennek nyomán került sor a törvényes vizsgálatra is. Szabadságharcos múltja mindenképpen nagy hatással lehetett gyermekeire: ő volt az élő történelem, s figyelembe véve közírói munkásságát, mesélni is tudott nekik erről a történelemről, hiszen Ödön egész életmüve a szabadságharc témájára épült, de Gyula és Andor is kitértek rá nem egy ízben. Közírói tevékenysége mellett azért jutott ideje a magánéletre is: házassága Lőrinczy Alojziával igen gyümölcsöző volt, bár a 12 gyermek közül csak hat érte meg a felnőttkort: öt fiú és egy lány. Kezdjük a lánnyal: nemcsak udvariasságból, hanem mert ő volt a legidősebb. MÁRIA (1848-1904) volt az egyetlen, aki - összhangban a kor által a nők számára szűkre szabott korlátokkal - nem vállalt közszereplést, még az egyleti élet szintjén sem. Tudjuk viszont róla, hogy nagyon szeretett olvasni, nemcsak szépirodalmat, hanem történelmi munkákat is, s áhítattal forgatta a régi könyveket már önmagukért is. Ilyen irányú szomját utazgató fivérei igyekeztek oltogatni, s látták el rendszeresen olvasnivalóval. Nagyon fiatalon ment férjhez, és neveltetéséhez méltóan igazi honleány volt, hiszen szenvedélyesen pártolta a függetlenségi eszméket, emellett két fiát katonának nevelte, egy lányát katonatiszthez adta feleségül.