Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

BUDAY CSABA: Nemzetközi családtörténeti konferencia kicsit más szemszögből...

Általában az 1720-as évektől kezdődően tekinthetjük általánosnak az anyakönyvvezetést, s annak is elsősorban a születési anyakönyvi részét, míg a házassági és halotti részét többnyire néhány évtizeddel később kezdték el mindenütt vezetni. A rendesen szót külön ki kell hangsúlyozni, mert bizony ezen időszakokban nagyon hézagosak, és pontatlanok is voltak ezek a bejegyzések. Miután az adatok feljegyzése sok esetben csupán bemondásra történt, többször előfordult a nevek félreírása, félrehallása, vagy egyáltalán az évszámok helytelen megadása, mint például a házassági bejegyzések esetében. Nos amit korábban hiányoltam a házassági bejegyzéseknél 1829 után, ebben az időben néha már feltüntették a házasulandók életkorát. Ez bizony több évvel is eltérhetett a születési kortól, mert nem egy esetben maguk az érintettek sem tudták pontosan, hogy mikor születtek. Az egyenes-ági genealógiai kutatást tekintve, már a korábbi korszakra jellemző hiányosságok is problémát jelenthettek, ezen időszak adatai azonban szinte tálcán kínálják a félrecsúszás lehetőségét és egyben komoly veszélyt jelenthetnek a kutató számára abban a tekintetben, hogy a megfelelő ősapát, vagy ősanyát találják-e meg, vagy egy másik személytől vezetik le genealógiai táblájukat? Ezt az időszakot vizsgálva kiderül, hogy nem minden esetben lehet a hiányos bejegyzéseket máshonnan szerzett adatokkal megfelelően kiegészíteni. A születési anyakönyvekben a legtöbb esetben ekkor csak néhány adat szerepelt. Semmi egyéb kapaszkodó, valami utaló megjegyzés általában nem volt. Több alkalommal találkoztunk ugyanazon nevű apával egy éven belül, ahol csak az apa neve van feltüntetve, továbbá, hogy milyen nevű a gyermeke. Ez sokszor okozott és okozhat másoknak is problémát. Mikor már egy adott településen magát a bejegyző prédikátort, tiszteletest, vagy plébánost is zavarta a sok azonos név, akiket pedig többnyire személyesen is ismert, akkor esetenként a bejegyzéshez hozzátette a családfő ragadvány, vagy gúnynevét, amivel a településen a többiek is már megkülönböztették az azonos nevet viselőket. Mint például alsó Cseh János, vagy egyszerűen idős, vagy ifj. Cseh János, vagy Mészáros Cseh János. Ez utalhatott arra is, hogy a Cseh János a település alsó végén lakott, illetve a másiknak a mestersége mészáros volt. Itt érkeztünk el ahhoz az időponthoz is, amikor már fontossá válik a nevünk eredetének kutatása. A 18. század végén és a 19. század első felében, gyakorlatilag már teljesen kialakult a családnév használata Magyarországon. Egyrészt a népszaporulat következtében, másrészt II. József 1787-ben kiadott rendelete alapján mindenkinek kötelező volt családnevet választani, melyet leszármazottaiknak is viselniük kellett. Ennek a folyamatnak az előzményeit, külön fejezetben fogom tárgyalni. A házassági és a halotti anyakönyveket, mint említettem, később kezdték el vezetni, s azok is magukon viselik a bejegyzést végző egyházi személyek