Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)
TÓTH G. PÉTER: A magyarországi boszorkányperek, mint a családtörténeti kutatások lehetséges forrásai
legújabb vizsgálatok szerint is egyetérthetünk ezzel, mindenképp érdemes tehát elvetnünk a magyarországi boszorkányüldözés „mérsékelt" státusát. Ez az érték azonban nem volt olyan magas, mint ahogy azt Klaniczay Gábor feltételezte: 20, legfeljebb 30%-ra becsülhetjük a halálítéletek arányát az új adatok ismeretében. De térjünk is rá a perpublikációk feldolgozásainak számszerűsíthető adataihoz. A Komáromy Andor és a Schram Ferenc által összegyűjtött dokumentumok alapján először Iklódy András rajzolta meg és diagnosztizálta a magyarországi boszorkányperek rendhagyó mozgását, és vázolta fel egy globális elemzés lehetőségét 1982-ben, Dömötör Tekla indíttatására. 130 Iklódy csak a közölt perek 80%-át tartotta reprezentatívnak, számos szöveg így nem lett elemzésének tárgya. Következtetéseit az alábbiakban foglalhatjuk össze. Komáromyhoz és Schramhoz hasonlóan ő is hangsúlyozta a magyarországi üldözés „megkésettségét", de mindezt - valószínűleg a feltárt dokumentumok alapján rajzolt kép miatt - a 16-17. századra vonatkoztatta hangsúlyosnak. Az első 16. századi perek megjelenését is - mivel azok abszolút sorrendben Magyarország nyugat-észak-nyugati felén és ezirányban továbbterjedve bukkantak fel számításai szerint - egyértelműen nyugati kulturális hatásnak tulajdonította. 1986-ban Iklódy adatait és megjegyzéseit Klaniczay Gábor értékelte újra. Figyelmeztetett a dokumenmmok hiányosságaira, de a publikált perek alapján szerinte már felvázolható volt a kerete egy nagyobb léptékű elemzésnek is. Klaniczay is hangsúlyozta a magyarországi üldözés „megkésettségét", és a nyugat-európai tendenciáktól való erős eltérését, de ezt nem feltétlenül tartotta magyar sajátottságnak, mint elődei. Baranowski kutatásaira hivatkozva Lengyelország példáját hozta fel, ahol a perek 17-18. századi megoszlása szinte pontosan ugyanazt a képet mutatta, mint a magyarországiaké, a tetőpont ott is az 1740-es 1750-es évekre esett. Hasonló példaként - az európai kultúra 'periférikus' helyeit mint a „megkésettség" zónáit (Skandináviát, ÉszakNémetországot, Új-Angliát, Skóciát) nem időbeli, hanem földrajzi szempontok szerint kiválasztva állította párhuzamba Magyarországgal. A boszorkányüldözés alapvető okaiként, a kutatástörténetben addig hangoztatott kizárólagos külső tényezők mellett sorra vette a belső tényezőket is, ezáltal újraértékelte a magyaroszági boszorkányüldözés addig hangoztatott „mérsékelt" státusát is. Megtartotta a Praxis Criminalisnak tulajdonított különleges hatást a 18. századi perekre vonatkozólag, de nem gondolta, hogy azok mint idegen, kizárólagosan „német" hatásokként épültek volna be a boszorkányhiedelmekbe. Árnyalta az ezzel kapcsolatos nagyon merev elképzeléseket, és elutasította a boszorkányszombat hiedelmek - ha lehet így fogalmazni, „tartós importját", IKLÓDY 1982:293.
