Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768-1782 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 19. (Veszprém, 2007)
A községek feleletei
bágyinak, hog} 7 tudniillik az egészheles 52 napot, félheles 26-ot, fertályos pedig 13-at négy marhával szolgállyon, avagy azhelett gyalog vagy két ökörrel két-két napi szolgálatot tegyen, és ezen napszámokban mind jövés, mind menés bészámláltatott. Ad 7-um. A káptalan részirűl való jobbágyok a' föntírt contractus idejétűl fogva mindenféle mezei termésbűi, bárányokbul, gidákbul és méhekbűl a' földesuraságnak kiadott kilenczedet megvallyák és megismerik, annak előtte pedig tagadgyák, hogy adták volna. Ezenkívül a' többször írt contractusnak idejétűl fogva ekkoráig Nemes Káptolan részérűl való jobbágyok adtak és fizettek az uraságnak esztendőnként 60 forintokat arendaképpen, és mivel egynéhány esztendőktűi fogva a' zsöllérek száma szaporodott, azok is fizettek 7 forintot. Korcsmáiul, mészárszéktűi és malomiul adtak esztendőnként egy pár megölő ártánt vagy azhelett 10 forintot, húsvétra pedig egy őzet és hat nyulat, hat icze tehénvajat, öszveségessen esztendőt által 12 ludat, 36 csibét, 300 tojást adtak az uraságnak, és öszveségessen azelőtt 25 öli fát, de azon öli esztendőnként nagyobra nevelkedvén, adtak száz ölet, hanem ezelőtt két esztendővel a' Nemes Káptolannál panaszolkodván, az ölet alábbszállította, s azulta ád az helység ugyancsak 25 öli fát, melly tészen 75 posonyi ölet. Ad 8-vum. Ezen helységben egy puszta hely sincsen. Ad 9-num. Ezen helységbéli lakosok mind örökös jobbágyok a' Nemes Káptolan részirűl. Mely praevio modo előttünk a' föntírt lakosoknak hitek szerint lett vallásokrul teszük ezen alázotos reladónkat. Signatum Rátod, 17-a Decembris 1768. Orosz Ferencz, Tekintetes Nemes Veszprém Vármegyének főszolgabírája m. p. (L. S.), Kajáry Pál, azon Tekintetes Nemes Vármegyének esküttye m. p. (L. S.) Ezen föllyebb kitett vallásunk előttünk elolvas ta tván és megmagyarázta tván, hogy mi a' szerint vallottuk légyen, kezünk keresztvonásával bizonyíttyuk. Signatum quibus supra. Nag} 7 Mihály x, Dacz Pál x, Fülöp Mihály x, Fülöp János x, Márkus Mihály x, Farkas János x. (L. S.) Rátót (rátóti prépostság birtokrésze) 1768. december 21. Alább írattak praesendum per vigorem recognoscállyuk, hogy mi die et anno infrascripds Felséges Aszszonyunk kegyelmes parancsolattyának értelme szerint, a' Tekintetes Nemes Vármegye comissiójábul jöttünk ki ezen Tekintetes Nemes Weszprém Vármegyében helyheztetett Rátod nevezetű helységben, holyott is az méltóságos feldesuraság részirűl senki jelen nem lé\ 7 én, élőnkben bírván nevezett rátodi helységnek közönséges eöregbíráját Nagy Mihályi és a' feő tisztelendő Rátodi Praepostság részirűl lévő jobbágyoknak öregeit és elöljáróit!,