Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)
goztak\ a munkájukért kapott ellenszolgáltatásból éltek és tartották el családjukat, de a falvak társadalmán kívül álltak. Tevékenységük kialakulásának gyökerei a XVIII. századra nyúlnak vissza. A kevés és gyenge minőségű föld nem tudta az északi, felvidéki népességet eltartani, amiért közülük sokan vándorlásra adták fejüket, bizonyos ipari tevékenységet is elsajátítva. Legismertebb ipar az üvegesség és a drótosság volt. ezek a vándorló iparosok addig gyakorolhatták mesterségüket, amíg a gazdasági, társadalmi, politikai változások ezt lehetővé tették számukra. A vándoripar nem volt független a helyi iparfejlődéstől és iparűzéstől. így válhatott önálló iparággá az üvegesek, vagyis az ablakosok tevékenysége Nyitra, Trencsén, Liptó, Árva, Gömör megyékben, a drótosoké pedig Trencsén és Szepes megyékben. Utóbbiak a javítások mellett még különféle edényeket és háztartási eszközöket is készítettek és árultak. 47 A helyiek úgy tudták, hogy mind az ablakosok, mind a drótosok Trencsénből érkeztek. Magyarul vajmi keveset tudtak, azt juttatták csak néhány szóval kifejezésre, hogy milyen munkákat vállalnak. Ahol rájuk esteledett, ott kaptak szállást és étkezést. Közismert személyek voltak, tevékenységüket igényelték. Amikor elmaradtak a falvakból, bizony ezeknek a munkáknak a végzésére nem igen akadt mester. A vándorszolgáltatók között rendszeresen megjelenő személy volt a köszörűs, akiről általában nem tudták, hogy honnan jött és merre tart. Ezek a vándor mesterek a helyi iparűzési tevékenység kiegészítői voltak, a táji munkamegosztás részesei és gazdagítók hozzájárulva a nagyobb régiók munkájának kiegyenlítéséhez is. Voltak olyan szakiparosok, akiknek munkájáért a közeli nagyobb településeket vagy a városokat kellett felkeresni. Ilyen volt a reszelővágó, aki a kovácsmester szerszámainak egy csoportját, a reszelőket vágta újra, hozta használható állapotba. Hollónak hívták őt és Veszprémben a Hosszú utcában állt a műhelye. A falunak létezett egy sajátos kapcsolata a tágabb térség más anyanyelvű közösségével. Ilyen kapcsolat többek közt a Városlőddel létesült, amelynek keretében a gazdák közül Fejesek német szóra küldték el a bakonyi faluba fiaikat, onnan pedig magyar szót tanulni érkezett Pillérek fia Lovasra. A II. világháború után ez a kapcsolat megszakadt. Egy közösséghez tartozni jogokat és kötelességeket egyaránt jelentett. így volt ez a családban, ahol a közösségi életnek, az együttélésnek szabályait, a viselkedés normáit sajátíthatta el a felnövekvő nemzedék. Ahogy a családban létezett munkamegosztás, megjelölve a nők, a férfiak, a fiatalok, az öregek és a gyermekek számára végzendő munkákat, ugyaniig}' a közösségben is létezett ennek egy betartandó rendje. Ezeknek a közmunkáknak az elvégzésével valójában a közösség zökkenőmentes életéthez járultak hozzá, a közösség mindennapjait könnyítették meg. Lovason ilyen munkák voltak az utaknak hótól való megtisztítása, a jégvágás, a legelőtisztítás és a tűzőrség. A téli havazások idején Paloznak felé könnyen befújta az utal a hő. Ilyenkor a kisbíró kidobolta az úttisztítás idejét, amikor minden háztól egy személy köteles volt itt megjelenni. Az utat mindig a falu határáig tisztították meg. V. ö. VIGA Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon. Debrecen-Miskolc, 1990. 231-234.
