Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

Ide tartozott a XIX. században és a XX. század elején még a fonó, valamint a legtovább élő tollfosztó, amely jó alkalmat nyújtott a beszélgetésre, tréfálkozásra. Tollfosztóba általában a barátnőket és a szomszédokat hívták meg. Amikor lányok, fiatalasszonyok is jelen voltak itt, a legények sem maradhattak távol, akik egyszeregyszer egy-egy verebet engedtek a toll közé, megtréfálandó a fosztást végzőket. A munkára, a toll megfosztására fordított napok számát a toll mennyisége határozta meg. Általában december és január hónapokban kerítettek sort elvégzésére. Akik ebbe a munkába besegítettek, azokat, hasonlóan az egész térséghez, általában aszalt gyümölcsből főzött kompóttal vendégelték meg. Ez volt a dudogó. Később a kompótot különféle sütemények, kelt rétes szorította ki. Ezt a munkát a tanítóéknál is a szomszédok valamint a tanítványok végezték el. Náluk pirítós kéménél és pálinkás teával kínálták meg a társas munka résztvevőit. Ebbe a körbe, ebbe a munkatípusba sorolandók a lakodalom előkészítésében nyújtott segítség, a paszita kifőzése vagy a halott és a temetés körüli segédkezés. A férfiaknak egymás között végzett hasonló munkái a gazdaság területét érintették jobbára. A társas munkákról általában elmondható, hogy befejezésükhöz valamilyen traktamentum kötődött. A társas munkák közé sorolható még a böllérkedés, amit legtöbbször baráti alapon végeztek. A legnevesebb böllérek egyike Simon László volt, aki még borjút is tudott vágni. Nemcsak a faluban vágta le a disznót és vezényelte le a feldolgozását, hanem baráti alapon a szomszédba. Alsóőrsre, Felsőőrsre, Paloznakra is elment. Munkájáért ellenszolgáltatást nem kért. Kóstolót viszont mindenhol illett adni ilyenkor. A falun belüli munkamegosztásnak egy önálló nagy területét jelentette a gazdálkodók és az ipari, háziipari tevékenységet folytatók között létrejött formáció. Az iparűzők aránya messze elmaradt a gazdálkodók mögött, esetenként még a helyi igényeket sem tudták maradéktalanul kielégíteni. Ennek következtében általános jelenségnek számított a szomszédos falvak, elsősorban Alsóőrs, Csopak, Paloznak. iparosaihoz fordulni különféle szakmunkák elvégeztetésére. Az 1920-as években egy cipész (Balázs János), két cséplőgép tulajdonos (ifj. Balogh Károly, Pálffy Gábor), egy kocsmáros, aki egy személyben hentes és mészáros is volt (Csermák József), valamint két kovácsmester (Madarász József, Rozsics Lajos) dolgozott a faluban. Az 1930-as és az 1940-es évekből nincs statisztikai adatunk a falu iparosairól. A visszaemlékezések azonban több mesterembert is megneveztek. Asztalosok csak a II. világháború után kezdtek itt dolgozni, Fekete András és Balázs Gyula. A háború előtt nem volt a faluban asztalosmester. Alsóőrsre Heinbach Antalhoz vagy Paloznakra Zukelter Györgyhöz fordultak asztalosmunkával. Velük készíttették a koporsót is. Bognár csupán az I. világháború előtt dolgozott Lovason, Rüll Károly, akinek szaktudását, rendkívüli tehetségét máig emlegetik. Mindenféle bognármunka mellett díszes szánkókat, tetszetős kereplőket, sőt, szépmívú pipákat is készített. Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára. Bp. 1921. 1029. Az adatot Márkusné Vörös Hajnalka veszprémi levéltárosnak köszönöm!