Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

nagyban művelték a jégit vagy jég alattit is, aminek eszközei és technikája a XX. század 40-es éveiben megegyezett még a XIX. századival.

4 A halászoknak a Halászati Rt. részhallal és napszámmal fizetett. Egy jég alatti halászati alkalmanként két kg részhal és négy pengő napszámbér járt. A szakképzetlen munkaerő egy részét a környék fellendülő ipara kötötte meg, akik ezzel viszont leválasztódtak a mezőgazdasági bérmunkások rétegéről és a bérmunkáról. Többségüket segédmunkára alkalmazták csak, jól hasznosítva itt bizonyos jártasságaikat. Szakmunkássá csupán kis töredékük vált. Ez az ipari elszívó hatás az egész környéken érezhető volt, ami a korábbi életmódban és a kapcsolatok alakulásában egyaránt változást eredményezett. Fűzfőn a Papírgyár, a Lőporgyár. Füreden a Hajógyár és a Danuvia adott legtöbb munkát, foglalkoztatta a legszélesebb rétegeket, akik ilyenformán a mezőgazdasági termékeket, élelmiszert és gyümölcsöt, felvásárlók csoportját is gyarapították A táji munkamegosztásnak képezték részét, a kiegyenlítődésnek különböző típusait alkották a részes munkák és a ledolgozásos munkák is. Ezt a módszert alkalmazták az alsóőrsi Iglódyék, akik terményért munkáltatták meg szőlejüket, munkásaiknak gabonával fizetve. Ilyen munka volt az erdőirtás is, amiért fával fizettek. Részes munkát a fogattal nem rendelkezők ugyancsak biztosíthattak, amikor a fogatos munkáért réüiasználatot adtak cserébe. Sajátos munkakapcsolatot jelentettek a ledolgozásos munkák. Ez a munkaforma a feudalizmus óta létezett, a dunántúli uradalmakban a XVIII. században kiterjedten alkalmazták.

41 Sajátos kelet-európai jelenségként jött létre a társadalom különböző szintjein elhelyezkedők között is. A szolgálatért adott viszontszolgáltatás mértéke többféle körülménytől függött, nagysága az egyenértékűségtől az aránytalanságig terjedt.

42 Akik szorult helyzetbe kerültek, helyzetükön könnyítendő, súlyosabb terheket is hajlandók voltak vállalni. Leggyakrabban igásmunkát kértek a rászorulók, amelynek ellenértékét munkával egyenlítették ki. A szántásért általában kétnapi gyalognapszám, a fuvarért egynapi szüretelés vagy kapálás járt. Általában kapálást kértek legtöbbször, aminek időpontját a hitelező állapította meg. A ledolgozást végzőkre nem volt panasz. Ennek a kapcsolatnak a fenntartása ugyanis nemcsak a gyalogos gazdának, hanem a fogatosnak is érdeke volt. Ez a munkakapcsolat a családra épülő munkaszervezetet kiegészítette, ami fennmaradását biztosította. A munkakapcsolatok jellegzetes csoportját jelentették a kölcsönmunkák, amelyek rokonok, barátok között alakultak ki egymás kölcsönös megsegítésére, de ide tartoztak a társas munkák is. Ősi munkavégzési mód volt ez, az egész magyar nyelvterületen, de más népeknél ugyancsak általánosan ismert.

43 40 JANKÓ János: A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp. 1902. 328. és 344-350. 41 GELENCSÉR József: Ledolgozásos munkák a Káli-medencében. In: LACKOVITS Emőke (szerk.) Kapcsolatok rendszere a Káli-medence falvaiban. Veszprém, 1988. 165. 42 Uo. 167., 180-181. 43 SZENDREY Ákos: A népi társasmunkák és összejöveteleik. In: Ethnographia 49. 1938. 273. NIEDERER, Arnold: Alpine Alltagskultur zwischen Behauung und Wandel. Bern-Stuttgart-Wien, 1993. 337-354.és 423-429.