Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

Amennyiben az asszony jól gazdálkodott, az állattartásból és a kertészkedésből csekélyke hasznot is léire tehetett. A nagyobb birtokosok a falusi közös gulyába és kondába nem engedték állataikat. Külön gulyást és kanászt tartottak, akiket több esztendőre, akár állandóan alkalmaztak, amennyiben kölcsönösen elégedettek voltak egymással. A pásztorok havonta kapták meg járandóságukat. Ezeken az alkalmazottakon kívül állandó „bennkosztos" cselédek, valójában szolgák is voltak náluk, akik munkájukért lakást, kosztot és mosást kaptak. Bár a cselédeket, szolgákat alkalmazó birtokosok az állandó bérmunkások foglalkoztatására törekedtek, ez többnyire nem járt sikerrel. A konvenciósok ugyanis amennyiben kedvezőbb feltételek kínálkoztak számukra, odébb álltak. Kihúzták azt az időt, amelyben cselédfogadáskor megállapodtak. Ez többnyire újévtől újévig, vagy Szent György napjától (április 24.) Szent György napjáig terjedt. Utóbbi döntően a pásztorfogadások időpontját jelentette. Egyébként Pálffyékat ma is mint a cselédet, munkást megbecsülő birtokosokat emlegetik, ahol munkásaik egy koszton voltak a családdal, sőt, a cselédasszonyoknak gyümölcsöt is juttattak. Ugyanis a hullott gyümölcsöt elfogyasztották, belőlük estémként alkalmazottaik feleségei kedvükre vihettek haza. Valójában a szolgák közé sorolhatók az őrzőgyerekek is. Nincstelen, törpebirtokos, napszámos és cselédember gyermekei munkáját sem nélkülözhette, Akár egész nyárra odaadta egy-egy gazdához fiát vagy fiait, akik élelemért és egy-egy öltözet ruháért, lábbeliért gondozták egész nyáron az őszi behajtásig a jószágot. Akivel elégedett volt a gazda, azt éveken keresztül visszavárta. Az ő ellátásuk így biztosított volt és nem terhelte a családot. Az ilyen családok gyermekei néhány fillérért a vasúti sínek mellett gyomláltak vagy eljártak az Állami Szőlőtelepre napszámba. A munkájukért kapott bér a család jövedelmének számottevő kiegészítését jelentette és vele a szülők rendelkeztek. Többeknek jelentett munkaalkalmat a vadvesszőt termelő Állami Szőlőtelep, helyi szóhasználattal a Vadtelep, amit az 1920-as években állami segítséggel létesítettek. Itt állították elő a filoxerának ellenálló amerikai szőlőfajtákat, vadalanyokat, amelyekkel az egész Balaton-felvidéket ellátták. Tavasztól őszig tömegesen alkalmaztak itt munkásokat, nemcsak Lovasról, hanem a környező falvakból is (Alsóőrs, Felsőőrs, Paloznak, stb.) Munkájuk a fűzés, fattyazás, kapálás, a vesszők levágása és homokba történő elvermelése volt, ugyanis télen így tárolták azokat. Utóbbi munkára ezért télen is alkalmaztak napszámosokat. Kétféle bérezési lehetőséget kínáltak nekik: dolgozhattak teljesítménybérben, ami több fizetést jelentett és napszámban egyaránt. Téli munkalehetőséget a Siófoki Halászati Rt. is biztosított minden esztendőben. A jégi halászattal 18 főt foglalkoztattak egy-egy helyen, ugyanis ennyien alkottak egy bandát. Nemcsak itt, hanem Balatonkenesén, Alsóőrsön, Ábrahámban stb. ugyancsak volt egy-egy bandájuk, akiket szükség esetén más-más telephelyre is átrendelhettek. Lovas a XIX. század végén mintegy nyolc halászó hellyel, azaz „vonyóval" (Likak eleje, Szerdahelyi körtefák eleje, Mélyvíz, Piarista vonyó, Csapás eleje. Nemes birtokosok vize, Eklézsia vize, Kishelyi dűlő eleje) rendelkezett, tehát a halászat nem volt idegen az itt lakók előtt. A nyílt vízi halászat mellett