Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)
sál is. ugyanakkor egyfajta korlátozottságból eredően a helyiek egy része mégis elvándorlásra kényszerült, amely döntően az ipar felé irányult. A mezőgazdasági munkások munkarendjét a gazdálkodás éves rendje határozta meg. Ez nem volt magyar jelenség, Európa nyugati és keleti felén egyaránt létezett, egyfajta alkalmazkodást és kiegyenlítődést jelentett. 39 Minél nagyobb volt egy családon belül a nincstelenség, annál hosszabb időre vállalt a családfenntartó idegenben munkát. Legnagyobb munkáslétszámot megmozgató tevékenység az aratás és a szemnyerés volt. Ezekre a munkákra a helyi nagybirtokosok, Pállfyék, Varjasék, Baloghék, Holczhauserék egyaránt szegődtettek munkásokat, akik közül többen állandóan visszatérő alkalmazottaik voltak. Kaszálásra, takarmány betakarításra ugyancsak idénymunkásokat fogadtak fel, akik között nemcsak nincstelenek, hanem helyi kisbirtokosok is akadtak. Nemcsak helyben vállaltak el ilyen idénymuiikákat, hanem Alsóőrsre, Füredre is elmentek. Keresett munkaalkalom volt, jó kereseti lehetőségnek számított a cséplőgép melletti munka. Lovason is, Paloznakon is voltak cséplőgéptulajdonosok, cséplőgépek, amelyeknek alkalmazottait többnyire rendszeresen visszahívta a gép tulajdonosa. Ezért a munkáért még vetélkedtek is, aki megszerezte, az igyekezett hosszú távon meg is tartani. Ezek egy-egy idényhez kötött alkalmi munkák voltak. Mellettük létezett a meghatározott időközönként díjazott mezőgazdasági bérmunka. Ez rendszerint állandó munkások alkalmazását feltételezte, akiket meghatározott tevékenységre egy-egy nagybirtokos, a faluközösség vagy az állam alkalmazott. A már említett nagyobb birtokosok állandó cselédeket tartottak, akik a szántóföldi gazdálkodásban, a szőlőbeli munkákban és az állatok gondozásában vettek részt, fő feladataik e területekre korlátozódtak. Ezeknek a mezőgazdasági cselédeknek egyik csoportja konvenciós volt, akiknek a meghatározott munkáért kialkudott fejadag, földterület és állattartási lehetőség járt. Ez az uradalmaknak hasonló munkákra szegődtetett alkalmazottai bérezésének felelt meg. Általában 18 q gabonát kaptak, vegyesen búzát és rozsot, egy hold földet, egy konyhakertet, napi egy-két liter tejet, az egész esztendei tüzelőt ágfában, a világításhoz petróleumot, valamint 40 pengő „fertálypénzt" (háromhavonta járt nekik), továbbá lakást. Varjasék négy, Pálffyék és Baloghék két-két családos cselédet alkalmaztak, akik külön erre a célra épített házakban laktak. A lakások szobából, konyhából, kamrából álltak, egy család egy ilyen szerény méretű hajlékot kapott. Mindössze egy közös konyhás, azaz két család által használt lakóház fordult elő közöttük. Egyébként eg>' telekre két cselédházat építettek, ezt azonban a gazda házának telkétől elkülönítették. A konvenciós cselédek családtagjainak az őket alkalmazók egész esztendőben biztosítottak valamilyen munkát a szőlőben, vagy a házban és a ház körül. Még napszámosaik feleségeinek is maradt munkaalkalom a mosásnál, takarításnál, nagyobb konyhai munkáknál és a szüret idején. Ez biztos jövedelemforrást jelentett. 3y BRAUDEL, Fernand: Az anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. Bp.1985. 114. VIGA Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon. Debrecen-Miskolc, 1990. 206.
