Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

Említettük már a bronzkori rézbányákat, amelyek lényegesen fejlettebbek voltak a kovafej tőknél. Terjedelmes, a hegybe mélyen behatoló tárnákból lejtaknákból és szellőzőaknákból állottak. A bányászok ebben az időben már fémszerszámokkal dolgoztak (rézcsákányokkal), s az ércet többszöri felmelegítéssel és gyors lehűtéssel lazították meg a fejtés előtt. Ugyanebből a korból sóbányákat is ismerünk, például Ausztriából, ahol fennmaradt a hajdani bányászok teljes felszerelése, de gyakran még bőrből készült szállítózsákjaik, bőrruhájuk egyes darabjai is. Figyelemre méltó, hogy amíg az őskor későbbi szakaszaiból számos fém- só- és kovabányát ismerünk, addig mindössze csak néhány adatunk van arra, hogy ebben az időben festékeket is bányásztak. Olaszországból, Portugáliából, Jugoszláviából és Franciaországból ismerünk néhány ilyen leletet, ahol cinóbert, hematitot és okkert, tehát ugyancsak vörösszínű festékanyagokat bányásztak. A lovasi festék és a cserekereskedelem A természeti népekről ismeretes, hogy élénk cserekereskedelmet űznek olyan, számukra nélkülözhetetlen anyagokkal, amelyekhez területi adottságaikkal, vagy más oknál fogva nehezen tudnak hozzájutni. így például sok helyen értékes csereárut képvisel a só. A tengerparttól a szárazföldek belseje felé, vagy a sóbányákból kiindulva az egyre távolabbi területek felé, adják törzsről törzsre csereáruként, miközben csereértéke minden közvetítőállomáson növekszik. Ugyancsak kereskednek kezdeüeges népek az ékszerként használt tengeri kagylókkal, csigákkal, cápafogakkal, s nem utolsó sorban éppen a vörös testekkel is. Keresett cserecikk lehet azonban egy jól bevált fegyvertele: [az] íj, [a] lándzsa is, amelyet egy bizonyos törzs, vagy falu tud elkészíteni, s amelynek készítésénél használt különleges munkamódszerek, „szabadalmak" rendszerint titokként öröklődnek az illető csoporton belül apáról fiúra. Vannak olyan óceániai falvak, amelyek lakói pl. kiváló csónakkészítők, gyártmányaikat a mi viszonyainkhoz képest is messze földről keresik, és annyira becsületben tartják, hogy egy-egy falu nevével „védjegyzetf ' gyártmányt más - kevésbé felkapott csónaképítő falvak - hamisítják is. Mindebből kitűnik, hogy a kezdetleges vadász és földművelő-állattenyésztő társadalmakban a munkamegosztás alakja eltér a nálunk megszokottól. Nem egyes emberek, hanem embercsoportok, falvak specializálódnak egyes bizonyos termék előállítására. A specializálódást elsősorban a földrajzi, területi adottságok szabják meg, mint pl. a tengeri áruk: a kagylók vagy a só, vagy éppen az olyan ásványi eredetű anyagok esetében is, mint a festékek. Vannak a külső adottságoktól függetlenül specializálódott csoportok, ahol eg}' jólbevált munkafolyamat hosszú emberöltőkön át kialakult hagyományait féltékenyen őrzik a közösség tagjai.