Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

idősebb bányáknak a vizsgálata is bizonyította, hogy a fejtés során az ércet először hevítéssel és gyors lehűtéssel lazították meg. A tűzzel való bányászás csak a XVII. században adta át helyét a modernebb, robbanóanyagokkal való munkának. Valóban meglepő -egyben mégis kézenfekvő az a megállapítás, hogy már a kezdetleges ősember, a bányászat hajnalkorában is ismerte a hevítéses módszert. A leletek korának meghatározása Ha eg)' régészeti leletnek az emberi társadalmak fejlődésében elfoglalt helyzetét, jelentőségét akarjuk felmérni, be kell illesztenünk azok közé az állomások, lépcsőfokok közé, amelyek ennek a fejlődési folyamatnak egyes láncszemeit alkotják. Meg kell határoznunk tehát korát, és azt, hogy melyik régészeti kultúrához tartozik, azaz, milyen embercsoport készítménye. Ez utóbbi feladat, tehát a régészeti kultúra meghatározása, a mi esetünkben nem nehéz. Említettük már, hogy a pattintott, babérlevél alakú szarukő-lándzsahegy egymagában is elegendő ahhoz, hogy a leletet az ún. Szeleta-kultúrába soroljuk. Ezen a néven olyan közép-európai leleteket foglalnak össze, amelyek a jégkorszak utolsó eljegesedési szakaszán belül kifejlődött, átmenetileg megenyhült időszakban keletkeztek. Azok az embercsoportok, amelyek a Szeleta-kultúra kőeszközeit készítették, többnyire barlangokban laktak. Néha megtalálták azonban maradványaikat szabad ég alatti lelőhelyeken is. A barlangi törzsek legfőbb zsákmány-állata a barlangi medve volt, ez - a mi barnamedvénk kétszeres nagyságát elérő - óriási, lomha állat, amelynek elsősorban a bocsaira vadásztak. Azokban a barlangokban, ahol a Szeleta-kultúra eszközei kerülnek napvilágra, ezrével lehet kiásni a megkövesedett, felhasogatott, esetleg megpörkölődött barlangi medvecsontokat is. Ez az állatfaj, amely a jégkorszak utolsó eljegesedésétől kezdve az egyik leggyakoribb nagyemlős volt Európában, még a jégkorszak vége előtt maradéktalanul kipusztult. A szabad ég alatti lakótelepek emberei nem barlangi medvére, hanem mammutra, tarándszarvasra, óriásgímre és más jégkori nagyemlősökre vadásztak. Fegyverük ugyancsak a pattintott, babérlevél alakú csúccsal felszerelt lándzsa volt. Körülményesebb meghatározni, hogy a jégkorszak változatos éghajlati szakaszai közül melyikben helyezkedik el leletünk? Ismerjük a jégkor-végi éghajlati folyamtok változásainak sorrendjét és törvényszerűségeit. Előidézőik csillagászati tényezők voltak, pontosabban földünk nap körüli pályája egyes elemeinek törvényszerűen ismétlődő változásai. Ezek következtében a föld északi félgömbje esetenként merőlegesebben, másszor ferdébben kapta a napsugarakat, ezenkívül bizonyos időközönként megváltozott a téli és a nyári félév hossza is. Ezek a változások ritka egybeesésük alkalmával előidézhették az évi átlaghőmérséklet 6-8 fokos csökkenését is, különösen, ha hatékonyságukat más - ma már úgyszólván kiszámíthatatlan másodlagos tényezők is fokozták.