Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)
Kolosváry Miklós 1808-ban tett határozott intézkedést. Ekkor első izben szabályozták az akolás módját. A dézsmát ezentúl úgy szedték be, hogy a káptalan emberei dézsmaszedés előtt a gazdák pincéjében megjelentek, a borokat „kikóstolták", s a megfelelő minőségű bort tartalmazó hordót lepecsételték, nehogy „valamely szőlősgazda megromlott, penészes, vagy őszve zagyvált borral, a többi déz[s]más borokat is elrontsa.""Aki a határozatnak ellenszegült, annak szőlejét „elbecsülték", azaz a felbecsültették, s a becsár kifizetésével a földesúr részére visszavették. 73 A szüret idejét a földesúr jelölte ki, melyet mindenkinek be kellett tartania. Az esetleges szőlőhegyi kártételek orvoslására Mindenszentek napja után kerülhetett sor. A szőlők adásvételét csak a földesúr és a hegység elöljárói tudtával lehetett megejteni. A földesurat, az eladó rokonait, illetve szomszédait elővásárlási jog illette meg. Ha ők e joggal nem éltek, a vevőé lett a birtok. Az adásvételt ezt követően írásba foglalták és a szőlőhegy jegyzőkönyvébe is bevezették. A gazdálkodás rendjének fenntartását szolgálta a szőlőültetvényeket, illetve a hegységeket egymástól elválasztó gyepük védelme. Minden gazdának meghatározott gyepüszakaszt kellett rendben tartania; sem a gyepüket, sem az utakat, sem a megyeköveket nem szabadott megrongálni vagy áüielyezni. A marhák és aprójószágok szőlőbeli legeltetését, nyílt láng használatát hasonlóképpen tiltották. A munkavégzést csak hétköznap engedélyezték: akit vasár- és ünnepnap a szőlőben dolgozni láttak, keményen megbüntették. Szentmise előtt a szőlőből bort vagy gyümölcsöt vinni szintén tilos volt. A hegység elöljárói bíráskodási hatásköre részben a polgári ügyekre (pl. vagyonbecslés, végrendelkezés, osztoztatás), részben a kisebb büntető ügyekre terjedt. A ma betöréses lopásnak tekintett „pincetörés" már súlyos vétségnek számított, s a betörő rögtön a „nemes vármegye fogságába" került, a Zala Vármegyei Törvényszék (Sedria) ítélkezett felette. A kisebb lopások az elöljáróság elé tartoztak. Előírták a bíráknak, hogy csak józanon, a reggeli órákban ítélkezzenek; ellenkező esetben az ítéletet érvénytelennek kell tekinteni. A büntető bíráskodás a főbenjáró bűnök (gyilkosság) kivételével a vagyon elleni cselekményekre éppúgy kiterjedt, mint az erkölcsi vétségekre. Különösen szigorúan vették az elöljárók becsületének megsértését, tekintélyének rombolását. Az esküdt szidalmazásáért 2, a bíróért 4, a „hegy népének" szidalmazásáért 12 forint bírságot is kiszabhattak. Káromkodásért 4 forintot kellett fizetni, melyből 3 forintot az egyháznak, 1 forintot a hegységnek adtak. A hegység ítéletei ellen első fokon az úriszékhez, másodfokon a vármegyéhez lehetett fellebbezni. A rendi különbségeket a szőlőhegyen is érvényesítették: a nemesek a vármegye joghatósága alá tartoztak; megbüntetésükről a szolgabíró gondoskodott. Körükben a pénzbüntetés dívott, mivel a törvények tiltották a nemesek testi büntetését. A fentiekben röviden áttekintettük a hegyközség szervezetét, az egyes testületek és tisztségviselők feladatait, működésének általános vonásait. De nem feleltünk arra a kérdésre, hogy valójában milyen társadalmat szolgáltak a leírt formák. A követ73 Uo. Hegyközségi közgy. jkv. 1808. május 4. (A gyűlést ekkor generális gyűlésnek mondják.)
