Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

Új-hegyet vagy Kishegyet, amelyet 1677 után kezdtek betelepíteni. Az Öreghegy az 1750-es évek végére, a felsőörsi út mentén Kishegy a század végére teljesen beépült. Az Öreghegyet 1758-ban minden irányban gyepükkel határolták le. 1795-ben a Kishegy felsőörsi határba eső részét felsőörsi Új-hegynek nevezték, amely bizonyítja, hogy észak felé megszűnt a terjeszkedés lehetősége. Míg az Öreghegy újjátelepítéséből a lovasiakon kívül a vámosiak, veszprémiek, fajsziak; a Kishegy betelepítéséből a lovasiak mellett a felső- és alsóörsiek vették ki részüket.

70 A hegység gazdálkodását meghatározta, hogy bevételeinek kéüiarmadát használhatta fel; egyharmad része a földesurat illette, melyet évente, a dézsmaszedés alkalmával kellett befizetni a hegybírónak. A bevételek többsége a büntetéspénzekből származott, ezért az elöljáróságnak érdekében állt a pénzbeli büntetések fokozása, ami ellen a törvények felléptek. Előírták ugyanis, hogy a szegény birtokos testi büntetéssel is leróhatja a pénzbeli elmarasztalást. A hegygyűlés határozta meg a tavaszi gyepűjavítás határidejét. 1804-ben a birtokosokat 10 forint büntetés terhe alatt hernyó szedésre kötelezték. 1817-ben megtiltották, hogy az asszonyok szőlőpásztorok legyenek - helyettük szőlőérés és szüret idejére közköltségen (birtokarányos adókivetéssel) fogadtak fel pásztorokat. 1823ban 30 krajcár büntetés alatt eltiltották a lovasiakat attól, hogy szömörceszedés végett az erdőbe a szőlőkön keresztül menjenek. (A veszprémi tímárok által használt cserzőanyagot - miként a kutyaürüléket - a zsidó kereskedők gyűjtötték össze, ill. vásárolták fel.) A munkabéreket a vármegye állapította meg (limitálta), ami azt jelentette, hogy a Zala vármegye által megállapított szőlőmunka béreknél többet fizetni nem lehetett a napszámosoknak. (A vármegye a kézművesek munkabéreit is meghatározta; ettől 1848 előtt sem a falunak, sem a hegyközségnek nem lehetett eltérnie.) A gyakorlatban különbséget tettek a férfi és női munkaerő bére között. 1803-ban pl. egy férfi napszámbére 50 pénz, azaz fél forint volt, de ezt a gazda teljes ellátással 20, ebéd, vacsora és bor adásával 25 pénzre (dénárra) csökkenüiette. Lányok és asszonyok napszáma egész koszttal (ebéd, vacsora) 6 krajcár, ebéddel és kenyérrel 10 krajcár volt; ha valaki a „maga kenyerén munkálkodott,'!2 krajcárt kapott kézhez.

71 Az elöljáróság részt vett a földesúri adók, a hegyvám vagy tized beszedésében. A gyümölcsösből a hegymesterek és hegybíró révén bármikor rendelhetett a maga asztalára. A kötelezettségek teljesítését szigorúan számon kérték: a tized meg nem adása és a szőlőművelés elhanyagolása, vagy más komolyabb károkozás esetén a káptalan a szőlőt és tartozékait elkobozhatta. 1835-ben nemes Balogh Józsefet „több rendbéli tolvajlásai" miatt szólították fel, hogy szőlejét adja el, máskülönben „bötsü szerént el fog adatni és a' hegyből átollyába[n] ki fog tiltatni."

72 Borhamisítás esetén a törvények szerint a minőségi bor beszolgáltatása mellett komoly büntetést kellett fizetni. E törvénycikk végrehajtására az uradalom ügyésze, LICHTNECKERT András: A balatoiifüred-csopaki borvidék története. Veszprém, 1990. 53., 90-91. 71 Uo. Hegyközségi közgy. jkv. 1803. március 15. 72 Uo. Hegyközségi közgy. jkv. 1835. április 30.