Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

ták a felszólítást, hogy döntsenek maradásukról, illetve jelezték nekik, ha nem kívánták tovább alkalmazni őket. A felfogadás, a szerződés megkötése vagy megújítása viszont újévkor történt. Peremartonban megőrződött egy nyilvántartás, amelyben 1925-1933 között a pásztorokat vették számba. Ebből kiderül, hogy évente általában három pásztort foglalkoztattak: egyet a növendékek, egyet a hazajáró tehenek, egyet pedig a disznók őrzésére. Előfordult, feltehetőleg az állatok számától függően, hogy két-két kanászt, két-két gulyást és egy tehenest alkalmaztak, például 1925-ben.

29 A pásztorok a kialkudott járandóságukat egy esztendő alatt több részletben vették fel, szükség szerint. A gazdák az állatok száma után fizettek. Ezen túlmenően karácsonykor naturáliákat kaptak az állattartó családoktól. Szentestén 17-21 óra között ostorpattogtatás kíséretében végigjárták a falut, betérve mindazon házakhoz, ahol kijáró állatok voltak. Itt húst, szalonnát, bort, kalácsot, a tehetősek némi pénzt is adtak nekik. Ez amolyan kiegészítő jövedelmük volt. A pásztorok művészkedő tevékenységükkel is beírták magukat a falu történetébe. Erről tanúskodnak a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében őrzött pásztorművészeti emlékek Berhidáról és Peremartonból, jelesen: faragott fémberakásos ostornyél, faragott botok, faragott és berakásos (intarziás) gyújtótartók (1-2. kép), karcolt kobaktök, falánc és béklyó, amelyek 1900-1930 között készültek, némelyik alkotójának nevét is megörökítve. A paraszti társadalom községi alkalmazásban lévő tagjain kívül e társadalomhoz tartoztak az állami alkalmazásban lévő nincstelenek, akik a szerény, de biztos jövedelem és a nyugdíj reményében igyekeztek ezekre a helyekre. Ilyenek voltak az utászok, akiknek munkája a köves utak gödreinek betömése (kátyúzás) és a közút melletti árkok kitisztítása volt. 25 esztendei szolgálati idő után nyugdíjba mehettek. Ugyanilyen keresett munkalehetőség volt a vasutasság és a postai kézbesítő beosztása. Amíg pl. Kiskovácsiban a kisbíró volt egy személyben a levélkézbesítő, Sólyban pedig közmunkaként, házról házra ment naponta a kézbesítési kötelezettség, addig Berhidán külön levélkézbesítőt alkalmaztak, akit a posta fizetett, s akinek szolgálata családján belül öröklődött. Külön csoportot, különálló szintet alkottak a társadalomban az iparosok. Kiskovácsiban egy patkoló- és kocsikovács, valamint egy bognár, továbbá a koldus foltozó cipész dolgozott mindössze. Ezzel szemben Berhida a környéken Vár1. kép. (balra és középen) Peremartoni Kunz István juhász gyújtótartója, 1933. (Fotó: Oszkó Zs.) 2. kép. (jobbra) Faragott gyújtótartó Berhidáról, 1930. k. (Fotó: Oszkó Zs.)