Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
Az 1941. évi népszámlálás foglalkozási viszonyokat rögzítő eredményei, melyek az egyesített nagyközségre vonatkoznak, már lényegesen nagyobb arányeltolódást jeleznek az ipari foglalkozás javára. E szerint 1941-ben a 3831 főnyi népességből 1391 élt a mezőgazdaságból, 1790 pedig az iparból (természetesen az eltartott családtagokat is beleszámítva). 34 A keresők számát tekintve azonos a két foglalkozási, megélhetési terület mértéke, miszerint az 1651 fő keresőből 702 dolgozott a mezőgazdaságban és 701 az iparban. 35 Ezzel a változással összefüggésben a település birtokstruktúrájában is lényeges átrendeződés ment végbe: minimálisra csökkent az egy hold alatti földekkel rendelkezők száma, és számottevően megemelkedett az 5-10, valamint a 10-20 hold közötti gazdaságok művelőinek száma. A statisztikai adatok ezt a következőképpen mutatják: az 1391 főnyi mezőgazdaságból élő helyi lakosból 638 önálló és 229 segítő családtagot írtak össze a holdakban megadott birtokkategóriák szerinti megoszlásban: 0-1 = 67; 1-3 = 152; 3-5 = 130; 5-10 = 259; 10-20 = 163; 20-50 = 63; 50- - 17. A fizikai foglalkozásúak száma 522 fő, ebből 331 állandó, 191 időszaki; az erdőgazdaságban 13 keresőt regisztráltak. 36 Ezek a számok egyértelműen mutatják az ipari népesség utánpótlási forrását a törpebirtokos kategóriából, ugyanakkor a paraszti réteg földszerzési törekvését, a boldogulás hagyományos útjának végigjárását. Az egykori gazdálkodást és határhasználatot alapvetően befolyásolta az a szintén hagyományozódott, továbbörökített sajátos helyzet, ami főképpen a közepes birtokosokat sújtotta, hogy földjeik rendkívül sok darabban voltak a határ legkülönbözőbb részén. Pl. Mészáros József berhidai gazdának, aki 7 hold földjét 1940-re 17 holdra gyarapította, 19 helyen voltak a szántóföldjei és rétjei. 37 Kenyeres Károly 32 holdas kiskovácsi gazdának pedig ugyanez időben 52 helyen voltak parcellái. 38 Amint mondták, „majdnem minden dűlőben vót mindenkinek födje". Ez a helyzet egészen a tsz megalakulásáig fennállt. A tíz hold körüli gazdaságokhoz Berhidán és Peremartonban szerény mértékű, 0,5-1 hold erdőhaszon is járt, valamint 1-2 hold rét, a többi szántó volt. Legtöbb gazdálkodó igyekezett néhány száz (400-800) négyszögöl szőlőbirtokot szerezni, ami egzisztenciális szerepet is játszott a gazdaság társadalmi megítélésében. Növ ényterm esz tés A szántóföldi növénytermesztést alapvetően az állattartás mértéke és összetétele határozta meg. Csaknem mindenütt úgy emlékeztek, hogy egykor sok állatot tartottak, ezért a szántóföldek „nagy részi takarmány vót", amihez az is hozzájárult, hogy ez volt a legjobb a búza alá. Altalános gyakorlat szerint a szántóterület egyharmad részét kenyérgabonával vetették be. Fő terménynek a búzát tekintették, legtöbbet ebből vetettek, mellette árpát, rozsot is. A szálas takarmánynövények közül leginkább a baltacint, lucernát, zabosbükkönyt, lóherét termesztették, amelyek vetésterülete gyakran meghaladta a szántóföldek másik harmadát. A többi részben kukoricát, burgonyát, répát termesztettek. Vetésforgót alkalmaztak, minden évben váltogatták a parcellákat. A takarmánynövények, de a burgonya is jó előveteménye a búzának. A növénykultúrák váltogatása alól egyedüli kivételt a lucerna jelentett, amit 3-4 évig is meghagytak, így „nem esett mindig a forgóba".