Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

szántó földnek fordíttatnék, 3

,k osztálybelinek, mint legelőt ennél fogva rosznak..." becsülték.

26 Az 1924. évi részletes kataszteri felmérés eredményeként elkészült térképek mind a három település dűlőneveit megjelölik, a hivatalos, közigazgatási megnevezésekkel. Viszont Berhidáról Pesty Frigyes 1864-ben több korabeli dűlőnevet is feljegyzett, amit mindmáig megőrzött az emlékezet, noha több végleg feledésbe merült. Ezen korai forrás szerint: „a határban előforduló helynevek a következők: Tilos: hajdan tilos erdő volt. Itt van egy valóságos kunhalom, mely Gánya-dombja vagy Gányahalál-dombja néven ismeretes. Talán ezen egyéniség temetődombja lehetett, melyről szintén a Veszprém megyei Ganna falu vette nevét. Helynevek: Barcson (forrás), Tölös (hajdan tölgyes erdő volt), Öreg- vagy Óhegy (szőlő). Karakó- vagy Újhegy (szintén szőlő). Kálisrét (az ilyen nevű posványról). A faluban a következő utcák vannak: Főutca, Víz-sor (a víz mellett), Kukorica-sor (hajdan kukoricaföld volt), Gatyavesztő (hajdan kenderföld volt)."

27 Az emlékezetben megőrzött, még felidézhető határnevek, dűlőnevek a következőek Berhidán: Kövecses, Csala (feketeföld volt, de ha a meleg beköszöntött, vége lett), Szennyeshegyalja (a Séd felé eső lejtős oldalát az eső lemosta), Osihatár dűlő (Ősivel határos), Alájára (a szőlőhegy aljában mélyen bent volt), Fenyős (régen fenyves volt, irtásföld), Cserhát (csererdő helye), Töls (tölgyes irtás), Palotai dűlő (Várpalota felé), Szakadó (murvabánya volt mellette), Középelsó dűlő (ugyanott), Somlórajáró dűlő, Páskomfődek, Erdőfeljáró főd („akiknek volt erdejük, szesszióra kivehették az erdőjogukat szántóföldben 1867 után"), Poletárfőd (közepes minőségű, az uraságéból osztották); a peremartoni részen Alsó- és Fölsődűlők.

28 Kiskovácsin a használható szántóföldek a következő dűlőkben feküdtek: Kisgizder, Nag\fgizder, Karakóajja, Keskenyi dűlő, Kódushegy (nem nagyon termett, sárga agyagos volt), Páskum, Szifadűlő (meredek lejtő volt benne, meg gödrös is volt), Országút keleti, Országút nyugati (nem voltak rosszak), Rövid dűlő, Vízre dűlő, Köves dűlő (az Iharos határrészen), Káposztáskert (a folyóparton, kendert termeltek benne), Poletárfőd („Nádasdyéból került ki"). „Minden fertál után vót darabka (száz-kétszáz öles) Kenderfőd, ide dütt a vasútra, ebbe sűrű kukoricát vetettek, közel vót, ki mire hasznáta. A téeszig vót így, utána kimérték házheleknek."

29 A rétek a vasútnál helyezkedtek el, mint a Hosszúvőgyi-rét, Bika-rét (a községé volt), Gelye (tehenek, növendékek legelője), itt állt a pásztorház, és itt tartották a községi apaállatokat is, Kotyorhegi/ (szintén marhalegelő, „itt gyűltek a fókák"). Különálló, zárt kert volt a Szőlőhegy, a Páskumbd.n meg a Karakó alatt is sok szőlőparcellát műveltek, az utóbbi eredetileg szőlőhegy volt.

30 A határ művelési ágak szerinti megoszlása mindhárom település esetében a századfordulótól az 1930-as évekig szinte egyáltalán nem változott. A hagyományosan kialakult arányok a közigazgatási összevonás után sem módosultak számottevően. A három évtizedet átfogó statisztikai kimutatások szerint a szántóföld foglalta el a határ legnagyobb részét (Berhida és Kiskovácsi), kivételt jelent az 1759-ig kisnemesi település, Peremarton, ahol részben a másik két településhez viszonyítva jelentős volt az erdőterület, másrészt az itteni legelő is többszörösét tette ki az előbbiekének. Peremartonban az állattartás hagyományosan jóval nagyobb súlyt képviselt, főképpen a juhtartás követelte meg a lényegesen nagyobb kiterjedésű legelő biztosítását. A nem termő terület az adott időszakban nem változott,