Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

A szőlőművelés és a szőlőhegyi önkormányzat Berhida, Kiskovácsi és Peremarton lakosságának a megélhetésében a XVIII-XIX. században kiemelkedő része volt a bortermelésnek. E borvidékhez nem tartozó szőlőtermesztő vidéken a filoxéravészig 200 kat. holdat meghaladó területen műveltek szőlőt. A berhidai szőlő- és bortermelés a történetírás számára azáltal válik fontossá, hogy a szőlőhegyi önkormányzat történetére olyan gazdag forrásanyaggal rendelkezik, amit a borvidéki települések is megirigyelhetnének. Az 1715. évi országos összeírás idején a berhidai szőlőhegyen három helybeli jobbágynak 12 kapás, a kiskovácsi szőlőhegyen négy telkes jobbágynak egy-egy kapás szőleje volt. Mindkét szőlőhegyen négy kapás szőlő egy pozsonyi akó termést adott, amelyet akónként 1 forintért tudtak eladni.

206 1720-ig, az újabb országos összeírásig Berhidán a jobbágyi szőlőbirtok területe 12 kapásról 14 kapásra emelkedett, és hat jobbágy kezében volt. A kiskovácsi szőlőterület négyről hat kapásra emelkedett. Peremartonnak nem volt szőlőhegye, éppen emiatt Berhidán a vidékiek vagy külső birtokosok (extraneusok) valamennyien peremartoniak voltak, akik közül 12 nemes 34 Vi, négy agilis (nőnemes) 6 kapaalja szőlőt bírt, így Berhidán a helybeli jobbágyok, a peremartoni agilisek és nemesek kézen lévő adózó szőlőterület 1720-ban összesen 54 Vi kapaalja. Mindkét szőlőhegyen három kapás után egy akó terméssel, akónként 1 forintos árral számoltak.

207 A jobbágykézen lévő 1696. évi szőlőterületnek és a Rákóczi-szabadságharc után elvégzett országos összeírásokban megadott szőlőterületnek az összehasonlításából megállapítható, hogy az 1696-ban Berhidán lévő 33, Kiskovácsiban pedig 30 kapás szőlőterülethez képest a jobbágyi szőlőbirtok mindkét település határában visszaesett. A szőlők elparlagosodtak, emiatt a földesurak kedvezményeket adtak a parlagszőlők megmunkálásához. 1711 októberében Boronkay Sándor, mint sógorának, Baranyai Mihálynak a meghatalmazottja, hét évi szabadságot adott a peremartoni Gyöngyössy Istvánnak 24 útból álló szőleje megmunkálására. A szőlőt Péterfy György peremartoni lakos három vagy négy esztendeje a parlagból felfogta, majd halálával Gyöngyössyre szállt. Boronkay a szőlőlevélben a szőlő művelőjét kötelezte a szőlőlábak szőlővel való beültetésére is.

208 Berhida régi szőlőhegyét Öreg-hegynek nevezték, ahol az 1730-as évekre megjavult a szőlők állapota. Ekkor a földesurak a szőlők adóztatását szigorították. A Berhidán szőlőbirtokos peremartoni nemesek 1734-ben panaszt tettek a vármegyén amiatt, hogy a berhidai földesurak a boradón kívül minden hold szőlő után egy kila abrakot és egy tyúkot is követeltek, és meg is vették a szőlők gazdáin.

209 A földesurak érdekeltek voltak a szőlőtermesztés kiterjesztésében, amely egyre növekvő mennyiségű dézsmaborhoz juttatta őket. 1747 körül Szabó Pál jobbágynak tíz évi szabadsággal kiadtak egy szőlőföldet azzal a feltétellel, hogy „annak mellékein és megyéin levő bokrokat is kiirtván és tisztogatván, azon plágát új szőlőkkel bé plántálja". Szabó Pál a hasznavehetetlen földet irtotta, megmunkálta, és „az feladás után való esztendőkben bé is plántálta és néhány esztendőkig nevelte, szaporította, és egészlen is termékeny státusra igyekezett hozni". Az időjárás azonban a jobbágyot megfosztotta szorgalmának