Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)
egyenes záródású szentéllyel, pelikános hangvetőjű szószékkel. A bejárat felett vörösmárvány tábla: „Oh Jesu de pacem nobis et Turri huic Tuae 1768" felirattal. Harangjai 1720-ból, 1753-ból és 1790-ből valók. Újjáépült 1898-ban. 185 Az 1829. évi országos összeírás Berhida nem nemes népességéről teljesebb képet ad, mint az úrbéri tabella. Ebben az összeírásban nemcsak az úrbéreseket vették számba, hanem a nemesi (kuriális) funduson élőket is. Ennek következtében a nem nemes népesség körében 27 telkes jobbágyot, 80 házas és 34 hazátlan zsellért írhattak össze 1829-ben. A telkes jobbágyok közül kettő egész, nyolc fél és 14 negyed teleknek megfelelő föld- és rétterülettel rendelkezett, ami az 1768. évi 3 Vs telekhez képest az úrbéres telkek 10 14 telekre való szaporodását jelentette. Az adózók között 11 iparból is élt. 35 zsellérnek a háza kuriális telken állt, tehát a lakosságon belül a zsellérek számbeli gyarapodása a nemesi telkeken volt lehetséges. A falubeli társadalomnak így a legkiszolgáltatottab része növekedett nagy arányban a XIX. század első felében, a kuriális telkeken élő zselléreké, akikre nem vonatkozott az 1838-ban megindított úrbérrendezés. A házaik tulajdonosai voltak, de a telkek, amelyeken a házak álltak, az úrbérrendezés után is nemesi, urasági tulajdont képeztek. Vas János öregbíróval az élen a berhidai jobbágyok 1838. február 18-án folyamodtak a vármegyéhez, hogy az 1836. évi úrbéri törvénycikkek értelmében nevezzen ki kiküldöttséget és a jobbágyok részére tiszti ügyviselőt a jobbágyság szántóföldi, rét- és legelőilletőségének egy tagban való kihasítása és a földesurak birtokától való elkülönözése tárgyában. A kiküldött táblabíró és szolgabíró 1839. március 18-án beadott jelentése szerint a berhidai birtokelkülönözés tárgyában a kiküldetésük nem járt sikerrel. A jobbágyok egytől egyig akarják az elkülönözést, a földesurak és a nemes birtokosok azonban elutasítják azt a köztük folyó osztályt igazító per miatt. 186 Az egyezség útján való rendezés sikertelensége miatt a berhidai úriszéken 1842. március 4-én megkezdődött a község úrbéri pere, amely 1847. június 10-ig tartott. A per kezdeti szakaszában a nemesek egy része arra törekedett, hogy kivonja magát az úrbéri perből, azzal az indoklással, hogy nincsenek úrbéresei. Szerintük az úrbéri per kizárólag Berhida 7 /u részét birtokló Késmárky ágra tartozott, ennek megfelelően őket terhelik az úrbérrendezés költségei is. A bíróság 1842. március 5-i ítéletében elutasította álláspontjukat, egyrészt azért, mert a Boronkayaknak is voltak zsellérei, másrészt azért, mert a papi, tanítói, jegyzői illetőség kiadása minden közbirtokost érintett. A bíróság egyúttal elrendelte a határ általános felmérését, a dűlőosztályzatot és a legelőbecsüt, amelynek a költségeit a közbirtokosok aránylagosan viselték, a jobbágyok pedig a munkálatokhoz szükséges napszámokat adták. 1842. augusztus 25-én Hőke Dániel elkészítette a berhidai jobbágyság birtokkönyvét, amely 32 telkes jobbágy birtokait tartalmazta dűlőnként összesítve, azonkívül kilenc zsellér, a református lelkész, a tanító és a jegyző illetőségét. 187 A jobbágyság képviselője két ponton nem fogadta el a jobbágyi birtok megállapításának alapjául szolgáló birtokkönyvet. 1. Az úrbéri zsellérek számát 24-ben kérte megállapítani, tehát annyiban, amennyit tartalmazott az 1768. évi úrbéri tabella. 2. A felmért 603 hold gyöplegelőn kívül a jobbágyok és a földesurak és nemesek által közösen használt 1074 hold erdei legelőnek az elkülönözésbe való bevonását kérte. Ezek után megfogalmazta a jobbágyok követelését, amely
