Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

folyt Peremartonban. Padányi Bíró Márton püspök 1759. július 17-én jelentést kért a peremartoni plébánia felállításával kapcsolatban a templomról, a prédikátori házról, annak fundusáról és a hozzá tartozó birtokról.

125 A helyzet tisztázása végett a Boronkayak félretették a peremartoni reformátusokkal kötött egyezségüket és a veszprémi káptalannal való ellentéteiket a templom és a prédikátori ház területi hovatartozása ügyében. 1759. március l-jén - a elöntést később választott bíróságra hagyva - elismerték, hogy a peremartoni prédikátori ház Peremartonhoz tartozó földön van.

126 (Az ügyet egyezséggel 1826. június 27-én rendezték, amikor a volt prédikátori házat Berhidához csatolták.)

127 A Boronkayakkal kötött egyezség lehetővé tette a káptalan számára, hogy az oratórium és a prédikátori ház elfoglalása ügyében határozottabb lépéseket tegyen. A vármegyére beadott folyamodványában visszakövetelte a peremartoniak által használt oratóriumot (ma a berhidai kistemplom) és a peremartoni prédikátor házát.

128 A vármegye 1761. december 17-i közgyűlésén tárgyalt panaszra a helytartótanács 1764. február 3-án közölte a királyi rendelkezést, miszerint a peremartoni prédikátor köteles elhagyni a fundust, amelyen lakik. A rendelkezést a vármegye közgyűlésén 1764. április 10-én kihirdették, és két nappal később, április 12-én megtörtént a prédikátori ház elfoglalása, és a berhidai kistemplomban megtartották az első katolikus misét.

129 Késmárky György 1764. január 20-án közölte sógorával, Boronkayval, hogy az eltévelyedett instanciájukat megtalálták, és ezt tudassa Dravecz József kanonokkal, majd 1764. február 19-én arról írt Boronkay Sámuelnek, hogy a templom ügyében nem érkezett semmi.

130 1764. április 26-án azonban Boronkay János Gyöngyösről már azt írhatta Boronkay Sámuelnek, hogy „az Úr Isten megengedte régi szent örökségünket az eretnekektűi vissza vennünk, áldassék szent neve érette, és ne engedgye többé idegeny kézre jutni. Könnyen képzem magamnak ezen az eretnekek sas körmeibűi ki szabadultt ékes Rachelnek ruházattyabéli szükölködését, tiszta szívvel kívánnám is aranyba, ezüstbe öltöztetni, tsak tőllem ki telhetne...".

131 A foglalásról szóló vármegyei jelentés szerint 1764. április 12-én a vármegyei kiküldöttek királyi parancsra kimentek Peremartonba, ahol az összes berhidai lakos jelenlétében felbecsültették a prédikátor házát, az oskolamester házát és az iskolaházat. Ezután megosztoztak a harangokon, egyik a reformátusoké, másik a katolikusoké lett. A prédikátort két vármegyei hajdú Berhida határáig kísérte. Boronkay Dániel a többi közbirtokos nevében is bejelentette az akatolikusok által elfoglalt templom visszafoglalását, s meghívta Szabó István peremartoni plébánost, hogy a berhidai egyházban celebráljon szentmisét, a vármegyei kiküldötteket pedig tanúként. (A templomot Szent Kereszt tiszteletére szentelték újjá.) A prédikátor a templom kulcsait nem adta át, őt közben a berhidaiak egy Markó nevezetű jobbágy házába vitték.

132 A közbirtokosság számadásaiban 1764. április 13-án bejegyezték a templom visszafoglalása alkalmával tett kiadásokat, összesen 17 forint 35 dénárt, amit három vármegyei katonának, a lakatosnak, kőművesnek és az ajtóra való pléhért fizettek ki.

133 A birtok felének zálogból való kiváltása 1760-ban, Beniczky Antal családjának Berhidára költözése 1763-ban és a kistemplom visszavétele 1764-ben jelzi, hogy a közbirtokosok tevékenysége megélénkült Berhidán az 1760-as években.