Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

Egészségügyi ellátás és az Állami Szívkórház A település egészségügyi ellátását 1971-ig 3 körzeti orvos, valamint 1975-ig a Szívkórházban zajló szakrendelések szolgálták. A betegellátásban nagy javulást az 1975­ben átadott Szakorvosi Rendelőintézet hozott. A nyári hónapokban megnövekedett be­tegszám ellátása rendkívüli teherként nehezedett az orvosokra. Áthidaló megoldásként az Idegenforgalmi Hivatal szezonális szerződéseket kötött szakemberekkel, majd a na­gyobb szállodák is külön alkalmaztak orvost. 1971-ben az orvosi körzetek száma 4,1990­ben 5, a gyermekorvosi körzetek száma 1980-ban kettő, 1990-ben három volt. Balatonfüred idegenforgalmi vonzerejét jelentő földrajzi elhelyezkedése és ked­vező klímája mellett a település legfontosabb gyógytényezője a természetes szénsavas fürdő. A vízből a bőrön át felszívódó szénsav, valamint a víz felett összegyűlő szénsavgá­zok belélegzése a gyógyvíz fizikai tulajdonságaival összhangban (hőmérséklet, nyomás) fokozza a belső szervek vérellátását, növeli a szív befogadóképességét. Több forrás a kór­ház közvetlen környezetében, mások pedig a település szélén fakadnak. A kórház által működtetett öt kút: Lobogó, Savós, Falmelletti, Lóczy, valamint az Oskút biztosította a fürdő gyógyvizét, míg a tanácsi kezelésben lévő Kossuth-kút a kórháziaktól függetlenül, ivókútként üzemelt. A felsoroltakon túl 3 a hajógyár környékén, a füred-tihanyi műút mentén, a Jászai-forrás pedig a kórház parkjában található. 1966-ban a kórházi kutak ak­náit felújították, de a szűrőberendezéshez nem nyúltak. Az 1970-es évek közepére vált szükségessé a Gyógytéren található Kossuth-gyógyforrás felújítása. Ekkorra a szénsav- és vegyianyag-tartalma annyira lecsökkent, hogy az már veszélyeztette a víz gyógy-jellegét. 1970 óta a forrás vizének szabad szénsavtartalma nem érte el az egészségügyi minisztéri­um rendelkezései által előírt 1000 mg/l érté­ket. A kutat 1974 végén felbontották, vizét tel­jesen kiszivattyúzták, az édesvízi befolyások nyílásait eldugaszolták. Az elrozsdásodott csöveket rozsdamentes acélcsövekkel kicserél­ték, és új folyami kavicsréteget helyeztek el a víz szűrésére. A tisztítási és felújítási munka befejezése után a víz hozama 8-10 1/percről 22 literre, szénsavtartalma pedig 700-800 mg/li­terről 1550-1700 mg/literre emelkedett. 1991­ben az ismét romlásnak indult vízminőség mi­att a kutat újra felújították. A kórház keretein belül működő gvógvfürdő felszereltsége 1970-ben 40 kádból, zuhanyozókból, súlyfürdőből, valamint uszo­dából állt. Ebben az évben látogatottsága megközelítette a 140 000 főt. Az Állami Kór­házban zajló gyógyító tevékenységen kívül más szanatóriumok is lehetőséget biztosítot­tak a gyógyüdültetésre. 1956-ban a SZOT ke­zelésében szanatóriumként működött az át­alakított régi nagyvendéglő és a színház, vala­mint a Pedagógus Üdülő. A tömeges nép­üdültetést pedig az 1950-60-as években épült vállalati és szakszervezeti üdülők voltak hiva­6. ábra. Dr. Debrőczy Tibor, az Állami Kórház igaz­gatója 1955 és 1975 között

Next

/
Oldalképek
Tartalom