Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

genforgalmi Hivatalnak átadott Kemping strand befogadóképessége 2000 fő volt, de vasárnapokon 6-7 ezer fürdőzőt is kiszolgált. A Községgazdálkodási Vállalat kezelésében lévő arácsi strandra az optimális 3100 látogató helyett 7-8 ezren is bepréselődtek. 1970-ben összesen 359 ezer, 1975-ben 538 ezer fő látogatta a strandokat. 1971-ben a következő jegyárak voltak érvényben: 1 felnőtt belépő idényre helybelinek 50 Ft, nem helybelinek 240 Ft, míg gyermekeknek ugyanez 20 Ft, illetve 72 Ft. Az „Urán strand" megvásárlásával tovább növelték a strand befogadóképességét. A Mecseki Uránércbánya Vállalat a tulajdonában lévő területet csak hosszas győzködés után, 1975-ben adta el Balatonfüred városnak 6 millió Ft-ért. így a korábbi 20 000 m

2-ről 28 000 m

2-re, és 10 000 főre nőtt a strand befogadóképessége. A vállalat azonban nem kívánt lemondani a magyar tenger melletti nyaralás lehetőségéről sem, így az alkudozás eredményeként a vételár mellett 250 fő részére 10 évre szóló térítésmentes strandolási lehetőség birtokába is jutott. 1990-ben három strand üzemelt Balatonfüreden: az Esterházy-strand, a Kemping strandja és a városi szabadstrand. A Balatonfüreden tevékenykedő utazási irodák között az idegenforgalom területén legjelentősebb forgalmat bonyolító IBUSZ 1968-ban nyitott önálló irodát a településen. 1970-ig csak fizetővendég-szolgálattal foglalkozott, a Szívkórház külföldi vendégeit is ő szervezte. Valutavételi-eladási joggal 1972 óta rendelkezett. Az IBUSZon kívül a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal füredi kirendeltsége és a Cooptourist látott el hasonló feladatokat. 1979 első 9 hónapjában az IBUSZ 125,6 millió, a Cooptourist 38 millió, az Idegenforgalmi Hivatal 26 millió Ft-os forgalmat bonyolított. A Volán Tourist kirendeltsége 1980 óta működött Füreden. A cég Tihanytól Almádiig rendelkezett érdekeltségekkel, elsősorban szobakiadással foglalkozott. 1989-ben jött létre a Balatonfüred-Tourist (Balatonfüredi Idegenforgalmi Rt., amelynek főrészvényese a Városi Tanács volt, de érdekeltsége volt benne a Pannonkernek és a Balatonfüred-Csopak Tája Tsz-nek is.) A hatalmas méretűre duzzadt idegenforgalom árnyoldalai is jelentkeztek. A bűnügyi statisztikák szerint Balatonfüred várossá válásának idején már az ország egyik legfertőzöttebb településének számított. Az 1972-74-es években a 10 000 lakosra számított, ismertté vált bűncselekmények vonatkozásában Magyarország városai között a hatodik helyen állt. Az 1970-es évek nagyberuházásainál uralkodó, főleg a hivatalos szervek ÉVM, Tárcaközi Bizottság, BIB - által sugalmazott szempont szerint az új építkezésekkel meg kellett akadályozni, hogy a Balaton néhány százezer ember tulajdonává váljék. Pontosabban olyan fejlesztési formát kellett találni, amely a kirekesztettek számára is lehetővé tette a Balaton melletti üdülést. Az irányelvek az egyedi kisparcellák szűk(körű) befogadóképességével szemben a tömbösített módszerrel létrehozható telepszerű üdülőépítést preferálták. Ezt volt hivatott megvalósítani a téli-nyári üdültetésre tervezett, így a szezonális ingadozás negatív hatásait is enyhíteni képes Kisfaludy üdülőtelep. A terület északi részére csak szezonális, déli részére pedig egész éves, a Szívkórház működésén alapuló gyógyüdültetést terveztek. Az 1970-es évek végén elkészült épületekben 44 különböző vállalat, intézmény vagy más állami szerv jutott üdülőrészekhez. A birtokló cégek között volt pl. a PM Bevételi Főigazgatósága 32, a Danuvia 20, a Chinoin és az Országos Találmányi Hivatal 8-8, de még a nagyszénási Október 6. Tsz is két lakrésszel. Az üdülőtelep és a Kisfaludy strand 5 ha-os területét keresztülszelő Koloska-patak medrét ezen a területen teljesen leburkolták, a tóparton pedig a Tagore sétány folytatásaként létrehozták az Aranyhíd sétányt (1974-1984).