Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)
IX. Rendszerváltások kora
felső övezet: az Arácsi úttól északra fekvő terület. Vízellátása megoldatlan volt. A nyári idényben sokszor hetekig csak néhány órán keresztül volt víz. A középső zónához hasonlóan, de itt a Tamás-hegy oldalában volt szükséges egy tározó építése. 1975-ben a vízvezetékek hossza 51,6 km, amelyből 12,5 km az elhasználódott anyagok és szük keresztmetszet miatt elavult volt. A víznyerő helyek összesen napi 7700 m 3 vizet szolgáltattak. Kéki-források: 1200 m 3 /nap, Siske-forrás: 1500 m 3 /nap, Nosztori-forrás: 1000 m 3 /nap, gyorsszűrő berendezések (DEVIG): 4000 m 3 /nap. Ez a kapacitás még mindig nem tudta a jelentkező igényeket kielégíteni. 1974 nyarán a vízmű napi 10 000 m 3-t termelt, ennek ellenére a magasabban fekvő területeken akadozott az ellátás. A kapacitás elégtelensége már a vízminőség rovására ment, és az állandó nyomásváltozás sok csőtörést okozott. A hálózatfejlesztéssel párhuzamosan haladó tározóépítések elsődleges célja a tározókapacitás növelése volt. Az 1980-as évek közepén még mindig ugyanazon gondokkal küszködött a település, mint két évtizeddel korábban. A tározókapacitás elégtelensége és az átemelő berendezések hiánya mellett nagy terhet jelentett az aszályos időjárás miatt bekövetkező vízbázis-hozamok csökkenése. A várossá válás évében 3225,1990-ben 4657 lakás volt bekapcsolva a vízhálózatba. Az 1934-35-ös években a fürdőtelepen készült el a 2900 fm szennyvízhálózat egy átemelő berendezéssel és egy csepegtetős biológiai derítővel, amely napi 500 m 3 szennyvíz befogadására volt képes. Ez 1960-ban, a régi telep bezárásakor 3,7 km hálózattal, 3 átemelő berendezéssel és egy új, napi 1600 m 3 teljesítményű derítővel bővült. Erre kötött 1960-ban a Borforgalmi Vállalat, 1961-ben a Vasút utcai bérház, később az új gimnázium és a KIOSZ Üdülő. 1966-ban a Bem iskola és az OTP-sorházak csatornája csatlakozott a meglévő ágakhoz. 1967-ben a 9,7 km-es csatornahálózatból 0,7 km volt nyomóvezeték. A vasűt feletti községrészre ebből mindössze 2,3 km, tehát kevesebb, mint harmada esett, pedig ezen a területen a magas talajvíz miatt a korábban épített szikkasztók nem megfelelően működtek. A balatonfüredi és a csopaki szennyvíz tisztítását a hajógyár melletti szennyvíztelep végezte, majd a tisztított szennyvizet parti beömléssel közvetlenül a Balatonba bocsájtotta. A telepet 1955-ben létesítették, majd három ütemben korszerűsítették (1961, 1970, 1978). A Dunántúli Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat 1978-ban vette át az üzemeltetését. Ebben az időben a telep a nitrátot és foszfort a szükséges mértékben eltávolítani nem volt képes. A Középdunántűli Vízügyi Igazgatóság 1980-ban megállapította, hogy a Balatonba vezetett tisztított szennyvíz több olyan szennyező komponenst is tartalmazott, amely meghaladta a megengedett határértéket, ezért 3,7 millió Ft szennyvízbírság kifizetésére kötelezte a DRVVV-t. A telepen ugyanebben az évben kezdték meg a foszforex nevű foszfor-eltávolító berendezés üzemeltetését. Távlati tervként ez idő tájt merült fel az északi települések szennyvizeinek Zánkától kezdődően Füreden át Fűzfő térségébe való elvezetésének gondolata. Balatonfüreden azonban még ekkor is nagy mennyiségű szippantott szennyvíz elhelyezését, kezelését kellett megoldani. A balatonfüredi ürítőhely a Badacsonyi Állami Gazdaság által birtokolt területen, a Balázshegyidűlő nevű településrészen volt. 1973 óta hatósági kijelölés nélkül, hallgatólagos megegyezéssel használták. Mivel az ürítőhely a szénsavas források vízföldtani védőterületén helyezkedett el, megszüntetése halaszthatatlanná vált. A probléma megoldásának a szippantott és a közcsatornán érkező szennyvíz öszszekeverése és együttes kezelése látszott. A szakaszos beruházások mellett időnként a város egész területére bekötési tilalmat kellett elrendelni. A Városi Tanács 1983-ban a szennyvíztisztító telepet túlterheltnek minősítette, és a bekötéseket ideiglenesen megtiltotta.
