Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

tési munkálatai. 1964 februárjától, tovább enyhítendő a krónikussá vált vízhiányt, a Nosztori-forrást is rákapcsolták a rendszerre. A Kéki-forrás befoglalása előtt épített vezetékek az alapvízműnél összekötötték az onnan ellátott balatonfüredi, illetve csopaki övezetet. A két övezet szétválasztását kezdetben tolózárral megoldották, azonban a Kéki-, majd a Nosztori-forrás befoglalása után a zónák vízellátása „összekuszálódott". Csak 1966-67 telén sikerült a szakembereknek megállapítani a vízhiány egyik okát. A nem egységesen elkészített, végiggondolt hálózat miatt ahelyett, hogy Füred télen vizet kapott volna Csopaktól, a Kéki-forrás táplálta azt a települést is. Az 1960-as évek közepén 32 közkút állt a lakosság rendelkezésére. 1966-ban 360 család az utcáról hordta a vizet, a vízbekötéssel rendelkező fogyasztók száma 1427 volt. Ebben az időszakban a források napi víztermelése 2-3000 m

? között ingadozott, aminek az oka, mint minden karsztforrás esetében, a csapadékszegény időjáráskor jelentkező vízhozamcsökkenés volt. A Siske-forrás vízhozama 1967. januárban 1150 l/p, júniusban 1420 l/p, 1968. januárban 970 l/p, júniusban 580 l/p volt. Aszályos időben a község egy részének naponta csak 6-8 órán át jutott víz, ráadásul a legtöbb helyen a késő esti, éjszakai órákban. Az 1960-as évek végétől tekinthetőek rendszeresnek a kezdetben hirdető kocsival közzétett vízkorlátozások, locsolási tilalmak. A vízellátást fokozódó mértékben terhelte a növekvő idegenforgalom és a magas vízfelhasználású építkezési láz is. A vízfogyasztás szezonális ingadozása a januári és júniusi hónapokban 1967ben napi 1767 és 2604,1968-ban napi 1698 és 3978 m

3 volt. Ennek következtében László Zoltán, a Vízművek üzemvezetője az 1968. július 24-i vb-ülésen így jellemezte az általános helyzetet: „A vízmű fejlődése nem tart lépést a község általános fejlődésével, mivel egymás után épülnek a szállodák, a nagyobb vízigényes üdülők, és ezzel szemben nem növekszik a források vízhozama és a tározókapacitás." Az egyre égetőbb vízellátási gondok miatt vált szükségessé az állandó és az üdülő lakosság létszámnövekedésének megállítása. Az általános rendezési terv hiánya, valamint az egyéb közműellátási hiányosságok, így a vízellátási nehézségek indokolták az 1970-es években elrendelt ideiglenes építési tilalmakat. A vízhiány megszüntetésére a B1B által is támogatott fejlesztések kínáltak ideiglenes megoldást. 1972-ben megkezdődött a regionális vízmű építése, amelyből elsőként a balatoni vízkivételi mű (DEVIG) készült el. Az új felszíni vízmű kapacitása napi 8000 m

3 volt. így 1961 és 1975 között Balatonfüred vízhálózatának hossza közel a kétszeresére, az éves víztermelése és a vízbekötések száma közel 2,5-szeresére nőtt. 1961 1965 1970 1975 A hálózat hossza (km) Eves víztermelés (m

3

) Vízbekötések száma 31,9 614 000 1 010 38,1 729 000 1247 48,6 1 228 000 1997 61,2 1 500 000 2 485 Az 1974-ben elfogadott ÁRT a város távlati vízigényét napi 19 000 rn-ben állapította meg, amely mennyiség csak felszíni vízművek bevonásával volt biztosítható. A rendezési terv Balatonfüreden három szétválasztott övezet megvalósítását tűzte ki célul: alsó övezet: a Balaton és a vasútvonal által bezárt terűlet. Folyamatos vízellátása az 1974ben elkészült 2000 m

3-es medence révén volt biztosított; középső övezet: a vasútvonal és az Arácsi út közötti terület. Vízellátása gravitációs úton a Siske- és a Kéki-forrásokból történt. Sújtotta a források ingadozó vízhozama, és ezen a területen volt a legtöbb elhasználódott cső;