Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

IX. Rendszerváltások kora

ményezte a polgárőrség megalakítását. Javaslatot tettek a kinevezendő járási rendőrka­pitányra Polgár Jenő volt balatonfüredi csendőrőrsparancsnok személyében, sőt vele akarták megszerveztetni az éppen megalakításra váró testületet. Az iránta megnyilvá­nuló bizalom az összes párt és az egész község részéről egyöntetű volt, annál is inkább, mert szakmai kvalitásain túl a háború viharában emberként is megállta a helyét: bala­tonfüredi zsidók és francia hadifoglyok megmentésében is közreműködött. Ennek el­lenére a nemzeti bizottság nem tudta a község akaratát érvényesíteni, hiszen a rendőr­séget az MKP Budapestről irányította, működésébe nem volt beleszólása a párt helyi vezetőinek sem. így Balatonfüred első rendőrkapitányának Siklóssy Istvánt nevezték ki, aki 1945. június l-jén adta át megbízólevelét a nemzeti bizottságnak. Ez idő szerint 26 fő teljesített szolgálatot a járási rendőrkapitányság állományában, ebből 9 rendőr próbálta a közrendet biztosítani Balatonfüreden. A lakosságot nyugtalanította, hogy kezdetben a rendőrségnél nagy arányban helyezkedtek el megbízhatatlan személyek, ami megmutatkozott a közbiztonság kritikán aluli állapotában is. Az orosz katonaság randalírozását nem sikerült visszafogni sem a helyi orosz parancsnokságon, sem fel­sőbb fórumokon. A nemzeti bizottság tagjai ez ügyben 1945. jűnius 21-én tárgyaltak Karabanov szovjet vezérőrnaggyal, a nemzeti bizottság elnöke pedig panaszos levelet küldött Rákosi Mátyásnak, a MKP főtitkárának, amit egyébként a pártközpont nem kézbesített a címzettnek. 16 A háborút követő hónapokban gyorsan és sokoldalúan kibontakozott az egye­sületi élet és az érdekképviseleti szervek is hallatták hangjukat. Magától értetődően előtérbe került a karitatív tevékenység - szegények, elesettek támogatása, elhagyott gyermekek felkarolása, hadirokkantak, volt hadifoglyok segítése stb. -, amelynek elis­mert füredi vezéregyénisége Ránzay Agostonné, a háború alatti embermentő akciók bá­tor szervezője volt. Javaslatára az árva gyermekek számára napközi otthont szerettek volna létesíteni, amelynek megszervezésével a nemzeti bizottság 1945. május 9-én meg­bízta dr. Meduna József járási tisztiorvost, akinek a súlyos élelmiszerhiány miatt nem si­került felállítania az intézményt. Az emberek együttérzésének kifejezésére, a másokon is segíteni kész és segíteni tudó altruista cselekvésre készen állt azonban két egyesület is: a Gubicza Antal esperes-plébános elnökletével működő Vöröskereszt balatonfüredi fiókja és országosan is a kommunisták kezdeményezésére létrehozott, Balatonfüreden nemzeti bizottsági döntés útján megalakított Nemzeti Segély. A hivatalosan csak 1945. szeptem­ber 2-án létrehozott helyi csoport vezetését dr. Meduna Józsefre, majd Ránzay Agoston­néra bízták. A két karitatív munkát végző egyesület a rivalizálás ellenére is eredménye­sen tevékenykedett. A kommunisták befolyása alatt állt az 1945 nyarán koalíciós együtt­működéssel megszervezett, Szigetvári Béla vezetésével működő balatonfüredi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) és a szintén nemzeti bizottsági kezdemé­nyezésre létrehozott Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ). Nagyon gyor­san, már 1945. május 22-én Nagy János Korona vendéglőjében újjáalakult a Balatonfüre­di Sport Club is. A szervezetek közül a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének Balatonfüredi Járási Szervezete 1945. július 17-én alakult újjá Nagy Károly polgári isko­lai igazgató elnökletével. Az érdekvédelmi szervezet képviselői a „legsötétebb nélkülö­zés" előtt állva - április óta a pedagógusok nem kapták meg a fizetésüket - becsülettel elvégzett munkájuk biztos tudatával felvértezve fogalmazták meg alapvető igényeiket. A háborút követő élni akarást - a Holocaust megrendítő emberveszteségei ellenére - a balatonfüredi zsidó közösség megmaradt tagjainak talpra állása szimbolizálja talán a leginkább. A balatonfüredi zsidóság üldöztetést túlélő tagjai érdekeik megvédésére és széthordott vagyontárgyaik felkutatására 1945. július 17-én megalakították a Balatonfü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom