Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

templomba is. Növekedve ők is magukban mondták az általános, többnyire felekezeti hovatartozástól függetlenül mondott reggeli (Szívem első gondolába, hozzád száll fel Istenem...) és esti (Édes jó Istenem, hálát rebeg lelkem...) imádságokat.

140 Mindezeken túl rendszeres imádságaik voltak az Úr imája (Miatyánk), a Credo (Hiszekegy), a különféle Mária-fohászkodások és a Rózsafüzér-ájtatosságok. A Rózsafüzér közös imádkozása az átlagosnál vallásosabb családokban rendszeresnek mondható. Pálffyné Farkas Margit mondotta el, hogy gyermekkorukban édesanyja összegyűjtötte a szomszéd gyermekeket és velük együtt, közösen imádkoztak a Rózsafüzért. Végül is elmondható, hogy az elvilágiasodás jeleinek megmutatkozása ellenére a római katolikus egyház és hitéleti formák képesek voltak kielégíteni a hívek bensőséges hitéleti igényeit. Ez a népi vallásosság színességét, archaikus jellegét vizsgált korszakunkra javarés/t elveszítette, azonban mégis több folklórelemet őrzött meg, mint a református.

141 Erkölcsi és magatartási normák A hagyományos kultúra elemeit, „az illő, tisztességes viselkedés és magatartás kötelező szabályait az anyák vésték a gyermekek fejébe, részben szóval, részben példamutatással, de mindennapi gyakorlattal is".

142 Ugyanakkor elvitathatatlan e folyamatban az egész család, a rokonság, a keresztszülők, az azonos korcsoportba tartozók, valamint az iskola és a falu szerepe.

143 Az alapvető szabályokat a gyermekek természetesen otthon tanulták meg. így a becsületességet, a magántulajdon tiszteletben tartását, a szülők, nagyszülők és az idősebbek tiszteletét, az igazmondást, az engedelmességet, az utcán való kulturált viselkedést és a köszönést. Az iskolásokat kettes sorokban indították útnak, s az utcán bárkivel találkoztak, hangosan köszöntötték. A sorok nem bomlottak fel, csak az lépett ki, aki hazaérkezett. Altalános köszöntés volt a napszaknak megfelelő, hozzátéve, hogy: „adjon Isten!" A mindennapi érintkezés alapja volt a köszönés, amit senki nem mulasztott el. Megvolt a rendje az utcai viselkedésnek is. Megfelelő öltözékben, hangoskodás és feltűnés nélkül illett itt tartózkodni, kerülve a káromkodást, a trágár beszédet, kifejezéseket. Gyermekeknek és fiataloknak esti harangszóra otthon kellett lenni. Lányoknak tánciskolába, bálba vagy tollfosztóba nem illett egyedül megjelenni. Ide anyjuk vagy valaki női rokon kíséretében mentek, mert máskülönben a falu szájára kerültek volna. Amikor valaki kilépett a házból, útravaló figyelmeztetés hangzott el: „Szégyent ne hozzatok ránk!" Bálban nem tűrték a részegeskedést, az illetlen viselkedést, de azt sem, hogy a lányok petrezselymet áruljanak. A közösség erkölcsi értékrendjének a csúcsán a munkaerkölcs állott. Csak azokat a családokat, személyeket becsülték, akik nem voltak dologkerülők, idejüket munkával töltötték ki, s ennek eredményeként gyarapodtak is. Az anyagi javak, a birtok gyarapítása, a vagyon sokra értékelése e normarendszerben jelentős hangsúlyt kapott, amely összefüggött a munka különös tiszteletével. Ezzel kapcsolatos a takarékosság értékelése is, a pazarlás, az „úrizálás", a könnyelműség elítélése, sőt megvetése, de a szűkmarkúságot sem becsülték, a tárgyi reprezentációnak a gazdaságban, a lakáskultúrában való hiányát ugyanúgy elítélték. A vagyont elherdáló személyt, a részegségre hajlót és az alkohol rabjait megvetették. Különösen elítélték a családjával durváskodó, róluk nem gondoskodó, őket nyomorba döntő személyeket, akik nem voltak nagy számban a közösségben, de előfordultak, a közösség őszinte megvetésétől kísérve. Név szerint is előszámlálták őket. Kettő közülük ötgyermekes család feje volt, akiken többen is igyekeztek az üldözött feleség és a gyakran