Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)
VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)
takarta, aminthogy kezdetén ő is vette le a szent jegyekről a terítőt. Az úrvacsora maradékát a kurátor (gondnok), a dékánok és a harangozó egymás között elosztották. Amikor egy családban vagy valahol beteg volt és ő kívánta, kérte, a lelkipásztor elvitte neki az úrvacsorát. Ilyenkor rövid, ún. házi istentiszteletet tartottak, ahova a közelben lakó rokonokat és a szomszédokat is meghívták. 6-10 fő összegyűlt ez alkalmakkor, s valamennyi jelenlévő úrvacsorát vett. Előfordult, hogy olyan öreg családtaghoz hívták el a lelkészt, aki koránál fogva nem tudott elmenni a templomba. Ilyenkor ugyancsak hívtak még rokonokat, szomszédokat, s lerövidített istentiszteletet tartott a lelkész, amely nem járt együtt mindig úrvacsoravétellel. Ugyanakkor előfordult olyan eset is, amikor a beteg családtag kérte az úrvacsorát, amelyet a gyülekezeti alkalmon kívül is kiszolgáltatott neki a lelkipásztor. Erre vonatkozóan az egész Dunántúlról, de a magyar nyelvterület más részeiről is ismertek adatokat. Az. egyházias szokások közé tartoztak a vallásos esték, továbbá a vallásos egyesületek összejövetelei. Utóbbiak közül rendszeres volt Füreden a Nőszövetség teaestje vagy teadélutánja, amely műsoros összejövetel volt, többnyire valamilyen jótékonykodás érdekében. A legények számára a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KÍE) keretében létezett a lelkipásztor vezette önképzőkör. Minden héten egy alkalommal összejöttek, a lelkész imádkozott, a fiatalok közül valaki felolvasta egy maga választotta témában írott dolgozatát, s mindig elhangzott egy szavalat is. Hetente egy alkalommal, szerdán a kora esti órákban tartották a lelkipásztor vezetésével a vallásos estét. Ilyenkor a lelkész felolvasott egy igeszakaszt, imádkozott, az egybegyűltek énekeltek, a tanító felolvasott egy-egy novellát vagy regényrészletet, a gyermekek közül pedig néhányan verset mondtak. Ide életkortól függetlenül jártak. A reformátusok többsége szívesen ment ide, a szülők örültek annak, ha gyermekeik szerepeltek. Ezek az összejövetelek nemcsak a hit erősítését, hanem az általános műveltségi szint emelését szolgálták. A közösség formálásában az egyház még mindig nagy szerepet játszott, hisz a családokban folyó vallásos nevelés eredményeként a lakosság döntő többsége nem szakadt el egyházától, templomától, s ez a közszellemet is meghatározta. Ahogy visszaemlékeztek rá: „egy-egy utcából vasárnap csapatosan mentek templomba még 50-60 évvel ezelőtt..." így a paraszti művelődésnek egyik különösen fontos gyarapítója volt az egyház, egyrészt az igehirdetésekkel, másrészt a kötetlenebb közösségi alkalmakkal. 134 A közösségi alkalmakkal szemben a magánáhítat lényegesen szegényesebb volt. A vallásos élet szabályaiba, a hitéletbe a gyermekek a családban, anyjuk, nagyanyjuk révén belenevelődtek. Az első imádságokat tőlük tanulták meg, amelyeket naponta együtt, hangosan mondtak még el kisgyermek korban. Ahogy növekedtek a gyermekek, úgy önállósodott mindennapi hitéletük. Az imádságok elmondása rájuk bízatott, ugyanis a családok többségében nem volt szokásban a közösen és hangosan mondott imádság: reggel és este, evés előtt, valamint evés után mindenki magában fohászkodott anyjától vagy a lelkésztől, esetleg a tanítótól tanult imádsággal. Egyes családokban az apa étkezés előtt figyelmeztette gyermekeit: „imádkozzatok azért, ami az asztalon van!", de az imádságot magukban mondták el. Evés után megköszönték az ebédet, s újból magukban imádkoztak. Több helyen az iskolában tanult imádságot mondták ilyenkor: „Ki asztalt terítesz az égi madárnak, Teríts asztalt, teríts, szegénynek, árvának! Nyisd meg Atyám, nyisd meg jóságos kezedet, Adj a koldusnak is tápláló kenyeret! Ételben, italban legyen mindig részünk, Gondviselő Atyánk könyörögve kérünk; Amen."
