Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

A IL világháborút követően kezdett elterjedni a sírokon való gyertyagyújtás. Ez most már megegyezik a római katolikusok által gyakorolt szokássak annak tartalma nélkül. A legtöbb archaikumot őrző, a halálhoz és a temetéshez kapcsolódó szokásegyüttes Balatonfüreden nagyon szegényessé vált. Ezen elszegényedés folyamatának megindulását már Jankó János is megfigyelte, amikor leírta: „A temetési szokások is elvesztik minden ősi eredetiségüket."

113 Füreden ez a folyamat végbement. Társas élet, szórakozás A közösség társas alkalmai több területen is élők voltak, nemcsak megvalósultak, hanem kiteljesedtek. Ezek megléte adott lehetőséget az életkori csoportoknak, az azonos társadalmi szinten lévők és az azonos felekezethez tartozók, de az azonos, valamint különböző nemű közösségeknek az egymással való érintkezésre. Végső soron ezek az alkalmak segítették a mindennapi élet ritmusából, az állandó munkából való időleges kiemelkedést, valóságos ünnepi időt adva, majd pedig nagyban hozzájárultak a házasságok megszületéséhez, amellyel a közösségek újratermelését segítették elő. Az évszakok döntően meghatározták a társas alkalmakat, hisz a nagy munkák idején aligha volt megengedett a szórakozás. Legfeljebb vasárnap délután, ha hozzájuthattak. Ugyanakkor az életkor is keretet adott ezeknek az alkalmaknak. A gyermekek hatesztendős kor alatt többnyire még játszottak, csupán kisebb munkákat bíztak rájuk. Játékszereiket nagyobb testvéreik vagy nagyszüleik, majd maguk készítették el: lányoknak a különféle babákat, fiúknak pedig kicsinyített munkaeszközöket. Nyáron a patak partján ugrándoztak, a felnőttek világát másolták maguk kitalálta játék közben. Rongylabdával labdáztak, ugróköteleztek, valamint énekes, táncos játékokat vettek sorra, amelyeket többnyire az óvodában tanultak. Utóbbi elsősorban a lányok kedvelt szórakozása volt, amit kisiskolás korban is szívesen ismételtek (Nyissuk ki a galambházat, Hátulsó pár előre fuss, Csapd le csacsi). A fiúk a mezőn ürgét öntöttek, ürgecsapdát készítettek, sőt kis szekérbe be is fogták a megfogott állatokat. Bakszekeret csináltak, azt húzogatták. Mindenkinek volt csúzlija, amit ugyancsak maguk szerkesztettek. Fából apró vízimalmot készítettek a legügyesebbek, amit a patakra állítottak. Télen kisebb lehetőségeik voltak, viszont kárpótlást jelentett a szánkózás, a jégen való csúszkálás, amit ki is használtak. Bent a házban elsősorban társasjátékokat játszottak, pl. csön-csön gyűrű, termésekkel pározás. A túlságosan eleven gyermekeket munkával kötötték le: a lányok kezébe stoppolófát adott anyjuk, s zoknikat stoppoltatott velük. 16 esztendős kor fölött a játék ideje elmúlóban volt, más szórakozások iránt kezdtek érdeklődni a fiatalok, egymás társaságát is keresve. Szívesen mentek el tollfosztóba, esetleg kukoricafosztóba, disznóölésre, ahol a munka egyszerre szórakozás is volt szamukra. Különösen jól érezték itt magukat egymás társaságában a lányok és a legények. Ez időtől a házasságkötésig többféle lehetőség kínálkozott számukra a társas együttlétre. Ilyenek voltak a vallásos esték, a teadélutánok, a műsoros estekre való készülés, amikor színdarabot tanultak meg és próbákra jártak. Moziba mentek, eljártak a Dalárdába, sőt a maguk szórakoztatására zenéltek, hisz voltak néhányan a gazdafiatalok között, akik értettek valamely zeneszerszámhoz, pl. Király Pál citerázott, Varga Lajosba rmo nikázott. Azonban az igazi, a nagy élményeket jelentő alkalmak a tánciskola és a bálok voltak. A tánciskola késő ősszel kezdődött a füredi ifjúság számára, Lesz Ottó tánctanár