Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

I. Balatonfüred környékének természeti képe

Bokorerdők Az erdő kialakulását a növények számára felvehető csapadék mennyisége korlátozza. Az erdőtenyészet minimumát meghaladó vízmennyiség esetén az első, erdőként jellemezhető növényegyüttes területünkön a cserszömörce-molyhos tölgy bokorerdő (Cotino-Quercetum pubescentis Soó 1931) vagy más néven karsztbokorerdő. A Csopak környéki hegyoldalak jellegzetes képét adó karsztbokorerdők egy délibb tájakon növényzeti zónát alkotó asszociációcsoport északra jutott - zónáján kívül, azaz extrazonálisan megjelenő - tagja. Névadó fajai a cserszömörce (Cotinus coggygria) és a molyhos tölgy (Quercus pubescens). A társulás fontos, állandó tagja a virágos kőris (Fraxinus ornas) is. A bokorerdő alacsony, 2-6 m magas, facsoportokból álló erdő. A kicsiny erdőfoltok között gyepek találhatók, az erdő ezáltal szétesővé, mozaikos szerkezetűvé válik. Természetes kifejlődésben helyileg a napsütötte hegyoldalakon jelenik meg, a Péter- és Tamás-hegy platóinak bokorerdő foltjai másodlagosak, a mészkedvelő tölgyesek kiirtásával, annak helyén alakultak ki. A lombkoronaszintben a fent említett fafajokon kívül ritkán, de megjelenhet a csertölgy (Quercus cerris) is. A cserjeszint kettős: a felső cserjeszint (1-2 m) jellemző fajai a húsos som (Cornus mas), a cserszömörce (Cotinus coggygria), az egybibés galagonya (Crataegus monogyua), a bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus) és a lombkoronaszintet alkotó fajok alacsonyabb egyedei. Az alacsonyabb cserjeszintet gyakorlatilag a sarjadzó cserszömörce hajtásrendszere alkotja. A gyepszint a laza szerkezet és a mozaikoló gyepek miatt fajokban gazdag, Debreczy (1973) egy-egy 10 x 10 m-es felvételi négyzetben átlagosan 46 fajt jegyzett fel. A fajok társulástani szerepét vizsgálva a bokorerdők csoport (Omo-Cotinion) és sorozat (Omo-Cotiuetalia) fajai, valamint a helyileg jellemző (karakter)fajok csak 13 százalékot tesznek ki. Ez a társulás északra nyomulásával, (extrazonalitásával) magyarázható. Ide tartozik a pukkantó dudafürt (Colutea arborescens), a cserszömörce (Cotinus coggygria), a virágos kőris (Fraxinus ornus). A bokros koronafürt (Coronilla emerus) cserjeként, letörpülve a gyepszint alkotója, néha azonban megnyúlva eléri a felső cserjeszintet is. Közeli rokona, a sárga koronafürt (Coronilla coronata) szintén megtalálható itt. E csoport tagja a sziklai sás (Carex halleriana), a pusztai szélfű (Mercurialis ovata) és a bajuszoskásafű (Piptatherum virescens). A száraz tölgyesek fajai közül a buglyos zanót (Chamaecytisus austriacus), a sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), a nagyezerjófű (Dictamnus albus), a közönséges galaj (Galium mollugo), a soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum), a sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), a közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria) gyakori és jellemző. A száraz gyepek fajai közül gyakori a borzas ikravirág (Arabis hirsuta), a magyar rozsnok (Bromus pannonicus), a sarlós buvákfű (Bupleurum falcatum), a lappangó sás (Carex humilis), a tarka koronafürt (Coronilla varia), a selymes dárdahere (Dorycnium germanicum), a pusztai csenkesz (Festuca rupicola), a patkófű (Hippocrepis comosa), a fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. nigricans) és a hasznos tisztesfű (Stachys recta). A társulást jellemzi, hogy a száraz gyepek és tölgyesek fajai azonos arányban vannak jelen, ami egyben utal a cserszömörcés bokorerdő átmeneti helyzetére a gyepek s a zárt erdők között. A fajok elterjedési típusát és a társulásban elfoglalt helyét vizsgálva érthetően magas a délies elemek aránya, tagjai az eurázsiai és kontinentális elterjedésű fajokat háttérbe szorítják.