Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

I. Balatonfüred környékének természeti képe

chloetoswn. Csökken a szubmediterrán eredetű fajok és a félcserjés életmódú növények aránya, moha- és zuzmószintje a fűnemű növények erősebb záródása miatt szegényesebb. A tetőrégió mészkövén, északi, északnyugati kitettségben találjuk a társulás harmadik szubasszociációját. Itt a szubmediterrán fajok csoportrészesedése csupán a maximális érték egynegyede. A hűvösebb mikroklíma miatt a gyep csaknem teljesen záródik, s megjelennek a száraz tölgyesek és gyepek közös fajai is. Állandó tagjai a sárga hagyma (Allium flavum), magyar nyúlhere (Anthyllis vulneraria ssp. poh/phylla), sziklai üröm (Artemisia alba ssp. saxatilis), magyar rozsnok (Bromus pannonicus var. reptans), magyar szegfű (Dianthus giganteiformis ssp. pontederae), selymes dárdahere (Dorycniam germanicum), pusztai csenkesz (Festuca rupicola), közönséges napvirág (Heliantíiemum mtmmularium ssp. obscurum), ezüstös útifű (Plantago argentea), laposszárú perje (Poa compressa), homoki pimpó (Potentilla arenaria), csabaíre (Sanguisorba minor ssp. muricata), fehér varjúháj (Sedum album). A szubasszociáció nevében a magyar rozsnok jelenik meg: Chrysopogono-Caricetum hwnilis brometosum. Az együttest jellemzi még az élesmosófű (Chrysopogon gryllus) háttérbe szorulása, a vetővirág (Sternbergia cokhiciflora) előfordulása, a száraz tölgyesek fajainak megjelenése, ilyen pl. a sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys). Másodlagos gyepek Emberi tevékenység hatására kialakuló gyeptársulásokat erdőirtások vagy felhagyott mezőgazdasági kultúrák helyén találunk. A másodlagos gyepek a kaszálás, legeltetés megszűnése esetén természetes gyepekké fejlődnek, illetve helyükbe magasabb rendű társulások léphetnek. A társulástani felvételek alapján meszes alapkőzeten Debreczy két típusát különíti el: a főként mészkövön kialakult gyepben a pusztai csenkesz (Festuca rupicola) mellett gyakori a deres tarackbúza (Agropyron intermedium). Dolomiton vagy sekély talajon a sziklagyepek felé átmenetet mutató típus terjedt el, melyben a prémes gyöngyperje (Melica ciliata), a hasznos tisztesfű (Stachys recta) és az ősszel bugázó kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) uralkodik. Gyakori, gyakran itt is tömeges a lappangó sás (Carex humilis). Az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis) gyakrabban és nagyobb egyedszámban fordul elő, mint a természetes gyepben, ugyanakkor a naprózsa (Fumana procumbens) itt már nem található meg, csak a természetes gyepeket jellemzi, így jelenléte vagy hiánya utal a gyep eredetére. Csak természetes gyepekben előforduló, gyakoribb fajok még a következők: ágas homokliliom (Anthericum ramosum), magyar nyúlhere (Anthyllis vidneraria ssp. polyphylla), élesmosófű (Chrysopogon gryllus), nagyezerjófű (Dictamnus albus), hegyi árvalányhaj (Stipa joannis). E gyepekben szórványosan megjelenik a vetővirág (Sternbergia cokhiciflora) is. A másodlagos gyepekben a parlagi pereszlény (Acinos arvensis), a kis párlófú (Agrimonia eupatoria), a terjőke kígyószisz (Ecliium vulgare), a magyar kutyatej (Euphorbia pannonica), a csattogó szamóca (Fragaria viridis), a réti útifű (Plantago media), a nagy pacsirtafű (Polygala major), az egyenes pimpó (Potentilla recta), a vajszínű ördögszem (Scabiosa ochroleuca), a mezei here (Trifolium campestre) azok a növények, amelyek gyakoribbak, de a természetes gyepekben nem fordultak elő. Északra néző lejtők tisztásain a magyar rozsnok (Bromus pannonicus var. reptans) tömeges, mely zárt gyepjével csak kevés fajt és kis egyedszámban tűr meg maga mellett. A hegylábi lösztakarón egykor kialakított, majd felhagyott szőlők helyén a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum) és a kései perje (Cleistogenes serotina) uralkodik.