Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

I. Balatonfüred környékének természeti képe

Szárazföldi körülmények között a víz kisebb szerepet játszik, itt a vízhez kevésbé kötött társulások fejlődési sora kísérhető figyelemmel. A társulás kezdő tagja valamely nyílt gyep, záró tagja lombos erdő. Vízhez kötött növénytársulások Balatonfüred városhatára a Balaton vízfelületének egy részét is magába foglalja (Füredi-öböl). A viszonylag fiatal tóban végbemenő természetes szukcesszió eredménye a nagyon távoli jövőben a tómeder eliszapolódása, feltöltődése és megszűnése lesz, helyét ligeterdő foglalja majd el. A lassú változást az ember nagymértékű jelenlétéből eredő szennyeződés, a növényi tápanyagok feldúsulása, s az ebből eredő gyorsabb feliszapolódás gyorsítja fel, melyet mesterséges eutrofizációnak (tápanyagdúsulásnak) nevezünk, s helyileg napjaink nagy problémájává vált. A tó vízi növényzete övezetes eloszlást mutat. A partoktól távoli, magasabb rendű vízinövényektől mentes vízfelületet nevezzük nyílt víznek. Itt a vízben lebegő, pontosabban lassan süllyedő plankton él, melynek tagjai baktériumok, különböző algák és alacsonyabb rendű állatok. Az algák közül a számos fajjal képviselt kovamoszatokat és a vízszennyezés következtében növekvő fajszámú, kedvezőtlen körülmények között vízvirágzást okozó kékalgákat említjük. A Balaton jellemző barázdásmoszat faja a fecskemoszat (Ceratium íiirundinella), mely a tó nyári flórájának nagyon gyakori tagja. A magasabb rendű növények a partközeli zónában jelennek meg. A Balatonból csaknem harminc virágos vízinövényt ismerünk. Ezek közül számos megtalálható a Füredi-öböl területén is. Közülük a víz növényi tápanyagdúsulását jelző hínárfajok érdemelnek figyelmet. Ilyen a kolokán (Stratiotes abides), a nagy tüskéshínár (Najas marina), a bodros békaszőlő (Potamogeton erispus), a balatoni békaszőlő (Potamogeton peetinatus ssp. balatonicus), a gyűrűs süllőhínár (Myriophyllum verticillatum). A hínárfajok nagy része legyökerező, így érthető, hogy csak a partközeli sávban tudnak megélni, hiszen nagy vízmélység esetén a víz hullámzása eltépné a növények hosszúra nyúlt szárait. Egyes fajok csak virágzatukat emelik a víz színe fölé, asszimiláló leveleik a víz alatt találhatók, a szűrt fényt, a víz széndioxid- és oxigéntartalmát hasznosítják. Más legyökerező fajok levelei a víz színén terülnek ki. A fajok kisebb része nem legyökerező. Egy részük a vízbe merülve helyezkedik el, ilyen a fűrészes szélű, kard alakú levelekkel bíró kolokán (Stratiotes abides), míg más fajok kiterült levelekkel úsznak a tó felszínén. A hínáros békaszőlő hínár (Myriophylb-Potametum lucentis) a Balaton leggyakoribb lerögzült hínártársulása. Már 3-4 m-es vízmélységnél megjelenik. A lebegő hínártársulások közül a kolokánhínár (Stratiotetum abides) is megjelenhet a Füredi-öböl partjainál, jelezve a vízminőség romlását. A nádasok 2 m körüli vízmélységnél figyelhetők meg. Előttük többnyire békatutaj hínár (Lemno-Hi/drocharitetum morsus-ranae) néhány méter széles sávja található. A nádas nyílt víz felé néző oldalát többnyire homogén nád (Phragmites communis) alkotja, benne több hínárképző fajjal. Kifelé haladva az időszakosan szárazra kerülő nádasban több mocsári növény bukkan fel, ilyen például a fekete nadálytő (Symphytum officinale). Alacsonyabb vízállású nádasban egy mohafaj, a sarlósán visszahajló hajtáscsúcsú Drepanocladus aduncus var. kneiffii alkothat gyepeket a kiritkult nádas tisztásain. A nádasokat gyakran magassásosok és mocsár- vagy láprétek övezik. A Füredi-öböl partja erősen beépült, az egykor összefüggő parti nádas nagyrészt visszaszorult, egészségesebb nádas csak az Aszófői-sarok környékén maradt fenn.