Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

VII. Életmód, hagyományos népi kultúra Füreden (S. Lackovits Emőke)

hordót. Ezt a műveletet célszerű volt hetente elvégezni. A káposzta három hét után érett volt és ehető. Amikor kivettek belőle, mindig visszatakarták és a nyomtatókövet is rátették. Egy hordó káposzta általában egész télire elegendő volt. A kertészkedés harmadik területe a virágoskertek gondozása volt. Mai fogalmaink szerinti virágkertészetről és virágkultuszról vizsgált korszakunkban nem beszélhetünk. Elmondható, hogy jelentéktelenebbek voltak a virágoskertek és kevésbé változatosak a virágok mind a fajtákat, mind mennyiségüket tekintve, mint a Balaton-felvidék más településein, így pl. Kövesden, Csopakon vagy Köveskálon. Virágoskert nem volt minden háznál, ma viszont általánosnak mondható. Az előkertes lakóépületeknél a ház előtt volt egy kiskert, amelybe virágot ültettek. Sok lakóház viszont utcavonalas volt, azaz fő homlokzata az utca járószintjével zárt be derékszöget, itt virágoskert nem volt. Ilyen helyeken a veteményeskert szélére kerülhettek a virágok. A haszonkertekbe való virágtelepítés szokása középkori hagyományokra vezethető vissza.

43 Az egyes virágok terv szerint kerültek a kertbe. Az évelők egy helyre, a napot igénylők a leginkább napsütötte részre, míg az árnyékot kedvelők bokrok közelébe. A legkedveltebb virágok az igénytelenek vagy a kevésbé igényesek voltak, bár egy-egy ritkábbnak számító is felbukkant egyes kertekben. A koraiak közül a jácintot (Hyacinthus) és a fehér nárciszt (Narcissus) ültették. Több helyen nyílott gyöngyvirág (Convallaria maialis). A nyáriak közül pedig a nefelejcs (Myosotis palustris), a tátika (oroszlánszáj, Antirrhinum május), a mályva (Altheaea rosea), amelyet kerítésen kívülre is ültettek, a bordó színű pünkösdi rózsa (Peónia officinalis) és a muskátli (Pelargolium zonale) tartozott a legkedveltebbek és legáltalánosabbak közé. Egyes kertekben rózsa is virított (Rosa). Sok helyen tartottak nemhasználatos, nagyméretű edényekben oleandert (Nerium oleander), amelyet a pincében teleltettek át a muskátlival együtt. Utóbbi csaknem minden háznál pompázott, többnyire rossz fazekakba ültetve. Volt egy cserepes változata is, a magasra megnövő, dúsan virágzó, leomló ún. jeges muskátli. Némely családok asszonyai rozmaringot (Rosmarinus officinalis) is ültettek, ugyancsak használaton kívüli edényekbe. Szép vonalú ágát kalap mellé tűzték, de krumplifőzeléket is ízesítettek vele. A nyári virágok közül konyhakertek szélére ültették a gumós dáliát (Dahlia), amit karóval óvtak a megdőléstől. Helyenként levendulát (Lavandula angustifolia) is ültettek, mégpedig magról, de ez újabb növényként jelent meg, nem lett általánossá. Az őszi virágok közül őszirózsát (Aster) és krizantént (Chrisanthemum) tettek a virágoskertekbe, valamint a veteményesek szélére. Bokrok közül a jázmin (Jezsamen vagy Philadelphus coronarius) pompázott csak a kertekben. A virágoskertek gondozását (gyomtalanítás, öntözés, palántázás) a fiatalasszonyok és a lányok végezték. A temetőkbe, a sírokra ugyancsak ültettek virágokat, de a maival mérhető temetőkultusz, különösen a reformátusoknál, nem volt. Pünkösdi rózsát, őszirózsát és krizantént ültettek a sírokra, amelyet elsősorban a lányok és a gyermekek gondoztak. Utóbbiak az öntözést végezték, mivel akkor még kút itt nem volt, a vizet hordani kellett a növényekre. Ez is korlátozta a széles körű temetői virágkultusz kibontakozását. A templomokba a reformátusok vizsgált korszakunkban nem vittek rendszeresen virágot, csak a katolikusok. Napi és heti, megismétlődő tevékenység volt a tisztálkodás, a ház, valamint a ruházat tisztán tartása.